Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Egyre valószínűtlenebb, hogy a jegybank októberben is csökkenti az alapkamatot – mondta a jegybank alelnöke egy befektetői háttérbeszélgetésen. A forint pedig erősödött. Aztán újra gyengült.
A forint euróval szembeni árfolyama 400 alatt nyitotta a szerdai napot, majd gyengülni kezdett, hamar újra elérve, majd áttörve a 400-as határt. Onnan aztán visszatért 399,9-re.
Szűkült a Magyar Nemzeti Bank mozgástere a kamatvágások októberi folytatására – mondta a Bloomberg szerint Virág Barnabás jegybanki alelnök kedden egy befektetőknek tartott háttérbeszélgetésen. Virág a geopolitikai kockázatokat emlegette, kiemelve a közelgő amerikai elnökválasztást, illetve a közel-keleti háború eszkalálódását. A forint árfolyama 0,8 százalékkal erősödött az euróval szemben, ezzel a legjobb teljesítményt nyújtotta a Bloomberg által figyelt 23 feltörekvő ország devizái között.
A forintnak valóban jó napja volt október 9-én, kedden, ám az azt megelőző napokban gyengélkedett, az euróval szembeni árfolyam áttörte a 400-as határt, és be is ragadt azon a szinten. A gyengülés mögött elsősorban Izrael Irán elleni támadása állt, az összes régiós deviza gyengült, ahogy a befektetők a biztonságosabbnak vélt eszközök felé fordultak.
A jegybank Monetáris Tanácsa szeptember végén egy 25 bázispontos vágással folytatta a kamatcsökkentési ciklust, az alapkamat mértéke 6,5 százalékra csökkent. Az ülés utáni tájékoztatón Virág Barnabás a korábbiaktól eltérően utalni sem kívánt arra, hány kamatcsökkentés lehet még hátra, csak annyit rögzített, hogy a tanács minden hónapban a 0 és 25 bázispontos csökkentés között fog választani.
A forint október eleji gyengülése után várható volt, hogy a jegybank üzenetekkel igyekszik majd megtámogatni az árfolyamot.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.