Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Népszava forrása szerint csúszik az újraindulás, kezdetben minimális mennyiséget termelhet csak a gyár.
Az egykori Dunaferr, amely ma a brit-indiai Liberty Steel tulajdonában áll, hónapok óta nem működik: a meleghengermű munkatársait szeptemberben küldték állásidőre, az acél- és kokszelőállító pedig hónapok óta áll. A vállalat legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy megszűnt a területén (a gyárban és a cég által fenntartott iskolában is) a víz- és az internetellátás, noha elvileg a gyárat kedden újraindították. A szolgáltatásokat másnapra helyreállították.
A Népszava névtelen forrására hivatkozva most azt írja: a meleghengermű újraindítására minimálisan is heteket kell várni. A munkáltató a hét elején arról tájékoztatta ugyanis a dolgozókat, hogy a hengermű dolgozóit az állásidőről november 15-től kezdődően visszahívja. Az alkalmazottak ekkortól elkezdik előkészíteni a hengerelést elindítását, ami legalább három hetet vesz igénybe – mondta a lapnak a forrás. Legjobb esetben tehát decemberben indulhat meg a termelés,első körben minimális kapacitással.
A Liberty hengerműve, a Dunarolling ellen nemrég felszámolást indított az ISD Power, amely az előző tulajdonosi struktúrában a Dunaferr áramellátásáért felelt. A társaság vitatja a felszámolási kérelmet, mondván, az energiaszolgáltatásról nem ő, hanem még a jogelődje állapodott meg.
A HVG a napokban írta meg: a nyáron végképp leállított kohót megöröklő másik leányvállalatuk, a Duna Furnace ellen is felszámolási kérelmet nyújtottak be, ennek szeptember 20-án helyt adott a bíróság. Hogy a Liberty ezt is vitatja, az abból derül ki, hogy a felszámolás máig sem indult el. A Furnace ellen az egyik alvállalkozó, az acélhulladékot kezelő, ukrán hátterű Keramet Kft. kezdeményezte az eljárást még az év elején, miután a Liberty egyoldalúan felmondta a szerződését. A Keramet több mint 300 millió forintjáért küzd.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.