A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Nem ismeri el a felszámolási kérelmek indokoltságát a Dunaferr-gazda Liberty. Állami segítség vagy külső befektető nélkül aligha menekülhet.
„A Liberty tájékoztatja munkavállalóit és az érdekképviseleteket a kialakult helyzetről, és támogatásukat kéri, miközben a kihívások megoldásán dolgozik” – tette közzé a Liberty Dunaújváros indiai–brit tulajdonosa azután, hogy az acélműrészleg, a Dunarolling Kft. ellen felszámolási kérelmet nyújtott be az egyik régi, felszámolás alatt álló Dunaferr-cég, az energiaszolgáltató ISD Power. Nagyjából ennyiben ki is merült a Liberty tájékoztatása. A társaság vitatja a felszámolási kérelmet, mondván, az energiaszolgáltatásról nem ő, hanem még a jogelődje állapodott meg.
Közben azonban a nyáron végképp leállított kohót megöröklő másik leányvállalatuk, a Duna Furnace ellen is felszámolási kérelmet nyújtottak be, ennek szeptember 20-án helyt adott a bíróság. Hogy a Liberty ezt is vitatja, az abból derül ki, hogy a felszámolás máig sem indult el. A Furnace ellen az egyik alvállalkozó, az acélhulladékot kezelő, ukrán hátterű Keramet Kft. kezdeményezte az eljárást még az év elején, miután a Liberty egyoldalúan felmondta a szerződését. A Keramet több mint 300 millió forintjáért küzd, ami miatt veszélybe került a léte és egy évtizede a Dunaferrtől függő negyven dolgozójának a megélhetése.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.