Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A szeptember 30-án zárult pénzügyi évben a dm Magyarország forgalma több mint 244 milliárd forint (628 millió euró) volt, a bolti forgalom 17 százalékkal nőtt, az online forgalom pedig 20,5 százalékkal bővült az előző évhez – adta hírül a drogérialánc.
A nemrégiben véget ért gazdasági év minden hónapjára jellemző volt a két számjegyű forgalmi fejlődés, azonban az infláció lassulásával a mennyiségi fejlődés vált meghatározóvá. A vásárlások száma – bővülő kosárérték mellett – közel 10 százalékkal nőtt. A 4,7 százalékos országos infláció mellett a dm saját márkás termékeinek áremelkedése mindössze 0,58 százalék volt.
A dm-nél a 4,7 százalékos országos infláció mellett a márkás termékek áremelkedése mindössze 0,58 százalék volt. A dm-csoport (Ausztria és 11 társországa) 16,5 százalékos forgalomnövekedéssel ért le összesen 1947 üzletben, a forgalom most először szárnyalta túl az 5 milliárd eurót (5248 millió euró + 16,5 százalék).
A most véget ért gazdasági évben a 12 országban 37 további üzlettel gyarapodott a hálózat. A dm Magyarország esetén a boltszám évek óta szinte változatlan, jelenleg 262 egységben várják a vásárlókat. Az utóbbi 12 hónapban négy bolt bezárása mellett három új üzletet nyitottak, hat költözött új helyre, négyet bővítettek, kettőt pedig felújítottak.
A drogérialánc active beauty törzsvásárlói programjának immár több mint 1,3 millió regisztrált tagja van. Az active beauty kártyás vásárlások aránya 57 százalék, az online kuponok használati aránya 12 hónap alatt az aktív regisztráltak között 39,5 százalék volt. A dm appot immár közel 2 millió felhasználó töltötte le.
A dm adatai (2024. június 30-án):
Ország | Üzletek száma | Alkalmazottak száma |
Ausztria | 382 | 6955 |
Magyarország | 262 | 3882 |
Csehország | 259 | 3786 |
Horvátország | 178 | 2526 |
Szlovákia | 161 | 2562 |
Románia | 153 | 1900 |
Szerbia | 131 | 1896 |
Bulgária | 114 | 1475 |
Szlovénia | 102 | 1055 |
Bosznia-Hercegovina | 92 | 1166 |
Olaszország | 87 | 881 |
Észak-Macedónia | 26 | 269 |
Összesen | 1947 | 28 353 |
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.
A lap szerint Magyar Péter felemelkedése csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt inog a szék.