Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két nap erősödés után visszatért a korábbi napok trendje.
A forint árfolyama gyengüléssel nyitotta a napot november 8-án, pénteken. A magyar deviza az euróval szemben valamivel 405 alatt indított, egy hajszálnyi erősödés után hamar 405 fölé gyengült, délelőtt 11 előtt pedig már a 406-os szintet is elérte.
Ezzel a forint a lengyel zloty-val nagyjából együtt mozgott.
Az árfolyam az előző napon jelentősen erősödött, 409-ről 404-re. Sőt már a megelőző nap is erősödni tudott 410-412-ről 410 alá.
A november 7-ei erősödés közvetlen oka az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatvágása volt, ezáltal ugyanis a feltörekvő országok kamatelőnye nyílt az USA-hoz képest, támaszt adva a devizáiknak.
A feltörekvő országok devizáit erősítette az is, hogy az amerikai elnökválasztás gyorsan és egyértelműen eldőlt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.