Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Orbán a februári évértékelőben lebegtette be a nyugdíjasoknak a visszajáró áfát. Akkor azt mondták, egyszerűen megoldható, mostanra rájöttek, mégsem.
Mint azt már többen rebesgették, valóban a hét elején bejelentett egyszeri, 30 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapják a nyugdíjasok az év elején számukra beígért áfa-visszatérítés helyett – erősítette meg a kormányinfón a HVG kérdésére is Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás szerint azért döntöttek – az idei évre vonatkozóan – erről, mert ez a legegyszerűbb, és mert a idősügyi szervezetek is az egyszerűbb megoldást kérték.
Érdekes, hogy pont ezt – hogy nagyon egyszerű lesz – kommunikálta a kormányzat az áfa-visszatérítésről is, közvetlenül azután, hogy Orbán Viktor beígérte a februári évértékelőben. Aztán, hogy, hogy nem, idővel mégis több kérdés és kétség merült fel a megvalósíthatóság körül, például, hogy
Az egyszeri 30 ezer forintos utalványcsomag – hogy mit lehet majd belőle venni, még kérdés, de úgy tűnik, nem csak élelmiszert – mindenesetre kevesebb, mint a becslések szerint havonta 10-15 ezer (vagyis éves szinten akár 120-180 ezer) forintos megtakarítással is kecsegtető áfa-visszatérítés. A miniszter szerint viszont legalább a fedezete megvan, el lett rá különítve forrás a költségvetésben, és nem fogja emelni a hiányt.
Borítóképünk illusztráció: rajta éppen rezsiutalványt vesz át egy nyugdíjas.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.