Június óta nem tartottak újabb tárgyalási fordulót a főváros és a kormány között a budapesti csődhelyzet elkerüléséről – számolt be a Népszava. A kormányt inkább Tusványos foglalkoztatta, míg a fővárosi hivatal dolgozói a múlt héten szabadságon voltak a lap szerint.
A főváros számlája időközben már 32,6 milliárdos mínuszban van, de sikeresen megállapodtak az OTP-vel a hitelkeret 80 milliárdra emeléséről, így már ez sem olyan égető kérdés. Ahogyan a szolidaritási hozzájárulás megfizetése sem, hiszen a főváros megkapta a Fővárosi Törvényszéktől az azonnali jogvédelmet.
Nincs hír arról az átvilágítási folyamatról sem, amellyel a Navracsics Tibor-féle Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábbi elnökét bízta meg. Ezzel kapcsolatban a Népszava is hiába kereste a minisztériumot. Budapest a tárgyalások leállása ellenére abban bízik, hogy nyár végéig sikerül megállapodni a kormánnyal. Egy ilyen megállapodást a Főváros Közgyűlésnek is jóvá kell hagynia, erre augusztus végén, egy rendkívüli közgyűlésen kerülhet sor.