A magánegészségügynek volt néhány jó éve, de ennek vége – romló trendeket lát a TrintonLife alapítója

Fábián Lajos Károly szerint a szektorban nincsen javulás, már nem akkora üzlet a magánegészségügy mint régen, a pácienseknek kevesebb pénzük van, miközben egészségi állapotuk sem javul.

  • hvg.hu

„A kiszámíthatatlanság, a szűkülő emberi erőforrás, valamint a korábbi gyors növekedés csapdája, illetve a szektor mesterséges megosztása, a magán-állami szembenállás élezése változatlanul probléma. A finanszírozás és a rendszer teljes újragondolása még mindig várat magára” – mondta Fábián Lajos Károly TritonLife csoport alapítója, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Egészségügyi tagozatának elnöke a Portfoliónak.

Fábián arról is beszélt, hogy romló trendeket tapasztalnak azoknál a szolgáltatásoknál is, amelyeket a lakosság zsebből fizet (tehát nem egészségbiztosításon vagy egészségpénztári befizetésen keresztül). „Sajnos úgy tűnik, hogy a lakosság anyagi lehetőségei szűkülnek, miközben egészségi állapotuk nem javul” – teszi hozzá.

Azonban a lakosság egy része kényszerből fordul a magánegészségügyi szolgáltatók felé, ahol most már alsó hangon 30 ezer forintba kerül egy vizsgálat.

https://hvg.hu/gazdasag/20250908_maganegeszsegugy-ellatas-gyogykezeles

Fábián úgy látja, hogy nemzetközi mércével nézve a magyarországi magánegészségügyi szereplők kicsik. „Rendkívül sok szinergia és lehetőség lenne még a további konszolidációban, akár az egészen nagy cégek összefogásában, összeolvadásában is” – mondta, hozzátéve, hogy ez javítanak az elérhetőségen, a HR helyzeten, csökkennének a felesleges és sokba kerülő párhuzamosságok, csökkennének a központi költségek.

Összességében a TritonLife alapítója nem bizakodó a szektor jelenlegi helyzetét illetően, mint mondta, a magánegészségügynek volt néhány jó éve az elmúlt évtizedben, de ennek vége. „Mivel a szektor most éppen nem a boom idejét éli, a külső és a belső források is drágák. Azok vannak szerencsésebb helyzetben, akik mögött ilyen időkben tőkeerősebb befektetők és tulajdonosok állnak, és hisznek is a szektor jövőjében” – summázta.

https://hvg.hu/360/20241124_hvg-egeszseg-2024-fabian-lajos-lancz-robert-maganegeszsegugy

Hozzászólások