Több önkiszolgáló kasszával és új megjelenéssel tervez a DM

Növelte árbevételét a Drogerie Markt (DM) üzletlánc, amely egy sor újdonsággal készül a következő időszakra. Szerepet kap a mesterséges intelligencia és az egészségügyi, ezen belül a gyógyszerfronton is komolyabb tervei vannak a cégnek.

Jól sikerült a Magyarországon több mint 260 üzlettel rendelkező, német központú Drogerie Markt (DM) pénzügyi éve, a vállalat hazájában és nemzetközi hálózatában is látványosan növelte árbevételét. Az utóbbi adat különösen szép.

A társaság bruttó árbevétele 19,2 milliárd eurót, mostani árfolyamon 7458 milliárd forintot tett ki a szeptember végén zárult pénzügyi évben, ami több mint 8 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.

A német piacon 8,5 százalékkal, 13,3 milliárd euróra emelkedett a bevétel, a további 13 országban, ahol a vállalat tevékenykedik, 12,1 százalékkal, 5,9 milliárd euróra nőtt a forgalom.

afp.22.11.03. Drogerie Markt, dm üzlet Németországban
AFP / DPA / Uli Deck

Nagyjából 3,7 millió háztartás napi beszerzéseihez tartozik hozzá, hogy egy tagja felkeres egy DM-üzletet. Ebből Németországra 2,2 millió esik. Az áruházlánc digitális alkalmazását 12,5 millióan használják. A NielsenIQ piackutató és tanácsadó cég adatai szerint a DM a német drogériák piacán 27,5 százalékos részesedéssel rendelkezett a szóban forgó pénzügyi évben. Christoph Werner, az áruházlánc vezérigazgatója az ESM Magazin beszámolója szerint az úgynevezett omnichannel értékesítési stratégiának tulajdonítja a sikert. Ez azt jelenti, hogy a kiskereskedő egyszerre számos csatornán kínálja termékeit. Az áruházak forgalma mellett az online eladások is nőnek, amit a legnagyobb németországi városokban egyebek mellett a gyors házhoz szállítás is segít.

Csökkenti a bolti dolgozók óraszámát a DM az árréstop miatt

A cég szerint komoly kihívások elé állítja őket az árréstop.

Egyre határozottabban benyomul a patikák piacára is a drogérialánc

A gyorsan növekvő internetes értékesítés kiszolgálására 2026 februárjában adják át második elosztóközpontjukat a németországi Sandersdorf-Brehna városrészében, Heidelohban. Emellett a 2025/2026-os pénzügyi évben 250 millió eurót (több mint 97 milliárd forintot) költenek a 2154 hazai és 4189 külföldi áruház felújítására. Változtatnak a DM-boltok megjelenésén, bővítik az önkiszolgáló fizetési lehetőséget és növelik az online rendelésben vásárolt áruk felvételi pontjainak számát. Ilyenekből jelenleg kétezer áll a vevők rendelkezésére.

A termékfejlesztésben és -kínálatban, illetve az ügyfélszolgálatban tesztelik a dmGPT névre keresztelt mesterségesintelligencia-alkalmazást.

Az árukínálatban az egészségügyi termékek arányát növelné a vállalat, ezért célzottan erősítené a vásárlók egészségtudatosságát és a betegségek megelőzésére való felkészültségét. Bővíti a recept nélkül kapható gyógyszerek és az egészséget szolgáló kozmetikumok kínálatát, és a saját márkás termékek értékesítésétől is érdemi növekedést vár. Újdonságként Csehországban postai úton is forgalmaznának különböző gyógyszerkészítményeket.

Magyarországon az élen

A magyar lányvállalat eredményei még nem jelentek meg, de a Trade Magazin boltláncos toplistája szerint 2024-ben meghaladta a 244 milliárd forintot, ami jelentős, 17 százalékos bővülést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel a DM megelőzte a magyar piacon hasonló méretű, 260 üzletből álló hálózatot működtető Rossmannt, amely 14 százalékkal 197 milliárd forintra növelte bruttó forgalmát 2024-ben.

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Az intézkedés alá vont tisztítószerek és piperetermékek ára jellemzően az elmúlt évek inflációja alatti mértékben nőtt, súlyuk pedig olyan alacsony a fogyasztói kosárban, hogy szinte semmilyen hatása nem lesz az árcsökkentésnek.

A riválisok között van a magyar kézben lévő Napcsillag Kft., amelyhez a több mint 60, főként drogériatermékeket forgalmazó Eco Family-bolt tartozik. A cég bruttó forgalma tavaly megközelítette a 136 milliárd forintot, szemben a 2023-as 125,4 milliárddal, vagyis a cég 8 százalék feletti többletet ért el. A negyedik nagy piaci szereplő, de a többieknél jóval kisebb, több mint 30 boltból áll hálózattal rendelkező Müller árbevétele 116,6 milliárd forint volt tavaly, ez 13 százalékos bővülésnek felelt meg éves szinten.

A magyar piacon elért kedvező tavalyi eredmények visszaköszönnek a KSH kiskereskedelmi adataiban is. Az illatszerboltok forgalma közel 584 milliárd forint volt a múlt évben, ami 13 százalékos növekedést jelentett. A forgalom volumenében, azaz a mennyiségi eladásoknál majdnem 10 százalékos volt a növekedés.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek

Pénznemváltás

Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?