Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Azt leszámítva, hogy idén a kormány élesíti az eddig szunnyadó reklámadót nem változott az adónemek száma: még mindig magas, 52 sarc terheli a gazdaságot. Kiderült azonban, mire jó a 2024-ben bevezetett dísznövényadó: évi bő 20 millió forintra.
Tíz év után – mióta a Jalsovszky évről évre számba veszi az adónemeket – idén fordult elő először, hogy nem változott az adók száma. Ahogy tavaly, idén is pontosan 52 adóból szedi be bevételeit a költségvetés. (Módszertani okokból ugyanakkor idéntől a kimutatásban már nem szerepeltetik az ún. felügyeleti díjakat, így az 52 adó immár nem tartalmazza pl. az élelmiszerlánc-, a nukleáris- és a szerencsejáték felügyeleti díjat.)
Ha viszont csak az utolsó négy évet vesszük figyelembe, nagyon turbulens időszakon mentünk keresztül. 2022-ben és 2023-ban drasztikusan emelkedett az adófajták száma, míg 2024-ben jelentős visszaesést tapasztaltunk. Ez összességében azt jelenti, hogy a négy évvel ezelőttihez képest hárommal több adónk van.
https://hvg.hu/gazdasag/20250404_kulonadok-kivezetese-adonemek-csokkenese
A változatlanság nemcsak abban testesül meg, hogy az adófajták száma nem módosult, hanem abban is, hogy új adó nem került bevezetésre a múlt év során. Ami persze nem teljesen igaz.
A 2020-ban 0 százalékosra csökkentett reklámadóról tudni lehetett, hogy előbb-utóbb feléled. Régi adózási bölcsesség ugyanis, hogy sokkal könnyebb egy már létező adónak a mértékét növelni, mint új adót bevezetni. Ez történt a reklámadóval is. Idén július 1-jétől már nem csak nevében, hanem az elvonás tekintetében is lesz valós reklámadó: az adó mértéke az eddigi 0 százalékosról 7,5 százalékosra nő.
Az ügyvédi iroda szakemberei közleményükben emlékeztetnek rá, hogy
2024-ben került bevezetésre egy speciális adóteher, az ún. dísznövényadó. Ezzel az adóval lényegében a kertészeti-dísznövény iparág szereplői finanszírozzák a dísznövények nem márkaspecifikus marketingjét, továbbá a kutatási-fejlesztési programokat és egyéb, az iparággal kapcsolatos intézkedéseket is.
Bár a dísznövényadó nem új adó, hiszen az már egy évvel ezelőtt is velünk volt, az abból befolyó bevételekről csak most vannak először adataink. Ugyan a hivatalos adóbevételi számok nem állnak rendelkezésre, de mivel a befizetés a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezeténél működő egyik alapba kerül megfizetésre, ennek a szervezetnek a beszámolójából lehet kikövetkeztetni, hogy mekkora összeg is folyt be ebből az adóból. A 2025. május 31-én lezárt adatok azt sejtetik, hogy
ebből az adónemből, annak első évében 21,8 millió forint bevétel keletkezhetett.
Annak a megítélése ezek után vethet fel kérdőjeleket, hogy egy ekkora összegű bevételért érdemes-e egy új adót létrehozni és fenntartani.
Borítóképünk illusztráció, az AFP felvétele.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.