Pont arra nem jó az 500 millió dollárért vett amerikai kőolaj, amire a Molnak kellene
Az amerikai könnyűolajból kevés dízelt és kerozint lehet kivonni, márpedig ezen lehet igazán keresni a régiós piac sajátosságai miatt.
Az ukrán elnök szerint az orosz támadások állandó kockázata is lassítja a munkát.
Ukrajna várhatóan még a tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték megrongálódott szakaszának javítását, de „az ellátásért maguk az európaiak lesznek a felelősek” – jelentette ki az ukrán elnök a The Kyiv Independent szerint.
„Be fogjuk fejezni a javításokat, mert ez a megállapodás” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij, hozzátéve: Szerhij Koreckij, az ukrán Naftogaz vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy a munkálatok egy részét már elvégezték.
Az elnök ugyanakkor megjegyezte, hogy a támadás során megsemmisült tárolótartályokat nem lehet gyorsan megjavítani, és szavai szerint az orosz támadások állandó kockázata is lassítja a munkát.
A Barátságot januárban érte orosz támadás, azóta szünetel a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia felé. Ez komoly nemzetközi vitát okozott, a magyar és a szlovák kormány is azzal vádolta Ukrajnát, hogy politikai okokból késlelteti az újraindítást, a magyar kormány pedig egyenesen azt állítja, hogy nincs is baja a vezetéknek. Orbán Viktor miniszterelnök ezt műholdfelvétellel próbálta alátámasztani, mire Zelenszkij azt válaszolta, hogy műholdról nem látszik a föld alatti vezeték.
Magyarország emiatt nem engedi, hogy Ukrajna megkapja a már korábban megígért uniós támogatást. Zelenszkij korábban arról is beszélt, hogy szíve szerint nem javítaná meg a vezetéket, de az uniós nyomás erősebb volt, Ukrajna végül elfogadta az EU segítségét a javításhoz. Amikor ez megtörtént, az ukrán elnök azt ígérte, hogy április végéig helyreállhat az olajszállítás.
Az amerikai könnyűolajból kevés dízelt és kerozint lehet kivonni, márpedig ezen lehet igazán keresni a régiós piac sajátosságai miatt.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Túry Gergely
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.