Összesen 1,998 milliárd forintot vett ki osztalékként 2019 és 2024 között Szijjártó Péter leköszönő külügyminiszter felesége, Szijjártó-Nagy Szilvia az Interior Design Kft. nevű belsőépítészeti cégből – derül ki az RTL összesítéséből.
Szijjártó Péter a Telexnek adott interjúban arról beszélt, nem tudja, hogy a felesége kiktől kaphatja a megbízásait, de szerinte nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy ő maga közben jár-e a cég érdekében, amit egyértelműen tagadott: „Soha, semmilyen módon nem folytam bele a feleségem tulajdonában álló vállalkozások ügyeibe” – mondta az interjúban.
A távozó külügyminiszter háromórás interjút adott a Telexnek, amelyben a pragmatikus oroszpolitika mellett arról is beszélt, hogy szerinte miért nem a kormány felelős elsősorban a közbeszéd állapotáért, és azt is elmondta, hogy tehetetlen dühöt érez, amiért három éve hiába vár nyilvános magyarázatot Novák Katalin kegyelmi döntésének motivációjára.
Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint azonban nem reális Szijjártó feleségének extra magas, 30, vagy akár 50 százalékos profitrátája. Ez bőven a piaci átlag fölött van, ami arra utal, hogy nem piaci módon gazdagodott meg a leköszönő miniszter felesége.