Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán – tudatta közleményében a szövetség csütörtökön. A szervezetet – alapszabálynak megfelelően – a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együtt vezeti a novemberi tisztújító közgyűlésig.
Somlyai Zoltánt, a Tiborcz-féle BDPST Hotel Management Zrt. vezérigazgatóját 2024-ben egyedüli jelöltként választották meg a szövetség elnökének, a posztot pedig 2025 januárjától töltötte be. Somlyai azonban nem csak a volt miniszterelnök vejével, hanem lányával, Orbán Ráhellel is közvetlen kapcsolatban állt, ugyanis korábban a Kempinski Hotel Corvinus Budapest hotelmenedzsereként dolgozott, ahol Orbán Ráhel az ő vezetése alatt töltötte szakmai gyakorlatát.
A miniszterelnök lánya gyakornokként a Somlyai Zoltán által menedzselt Kempinskiben tanulta ki a szakma alapjait, egykori mentora most az ágazat szereplőit tömörítő egyesület elnöke lett.
Somlyai Zoltán a szövetségben végzett aktív munkájával, és a hazai szállodaipar fejlődése iránti elkötelezettségével jelentős szerepet vállalt az ágazat szakmai érdekképviseletében – írták a közleményben, amelyben azt ígérik, a szervezet változatlanul folytatja lobbitevékenységét.
A Kontroll.hu közösségi oldalán azt írta, értesüléseik szerint Somlyait lemondatták, amit a szervezet „NER-telenítésének” lehetséges jeleként értelmeztek.
Nyitókép: Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége / Facebook