A Pénzügyminisztérium részletezte, hogyan jött össze a brutális, 2,3 ezer milliárd forintos augusztusi hiány

Az uniós RRF-programok előfinanszírozása 2,2 ezermilliárd forintba került. A büdzsé ezzel együtt sem áll jól, nem csak a kiadási, a bevételi oldalon is hatalmas lyukak tátonganak. Ezeket a még el nem fogadott pótköltségvetés kezeli.

  • HVG

Augusztusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 2,3 ezermilliárd forint volt - erősítette meg az előzetes adatokat részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium. Ezzel az első 8 havi halmozott egyenleg –5,17 ezermilliárd forinton alakult.

Ami az egész éves törvényi hiány-előirányzat (4,2 ezermilliárd forint) 122,5 százalékának felel meg.

Fontos leszögezni, hogy az új kormány nem csak deklarálta, hogy a hatályos költségvetést teljesíthetetlennek tartja, a Pénzügyminisztérium már beterjesztette annak módosítását (avagy a pótköltségvetést) az országgyűlés elé. Azt azonban még nem fogadták el, az augusztusi jelentés számait tehát még mindig a már csak papíron létező eredeti, még 2025 tavaszán készült büdzséhez viszonyítják.

Egyszerű a magyarázat

Az augusztusi hiánnyal kapcsolatban a jelentés ismét hangsúlyozza, hogy az jelentős részben a kiolvasztott Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásai miatt alakult ilyen magasan. Egyes tételeket ugyanis a költségvetésnek most mintegy meg kellett előlegeznie, a brüsszeli kifizetések várhatóan csak az év utolsó napjaiban folynak be. A PM szerint az RRF-hez kapcsolódó kiadások mindösszesen közel 2,2 ezermilliárd forinttal növelték a kiadásokat augusztusban. E tételek nélkül a hiány csak 124 milliárd forint lett volna, ami már kedvezőnek mondható.

Az augusztusi RRF-hez kapcsolódó kiadások jelentős része formailag az állami vagyonnal kapcsolatos kiadásként jelenik meg. Az RRF-programok teljesítése érdekében

644 milliárd forint tőkeemelést kapott a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB Zrt.). 639 milliárd forint tőkeemelést kapott a Magyar Vonatflotta Zrt., vagyis a nemrég felállított állami gördülőállomány-kezelő,

amely ebből a vasúti járművek eszközparkjának korszerűsítését valósítja majd meg.

Az egyéb kiadások közt jelenik meg az a 362 milliárd forint, amivel a Tudományos és Technológiai Minisztérium beszállt az uniós AI Gigafactory programba, illetve az Európai Uniós IRIS2 (Infrastructure for Resilience, Interconnectivity and Security by Satellite) szuverén műholdas konnektivitási programba. Ezeket az RRF-hitelkerete finanszírozza, de a pénzeket augusztusban ki kellett fizetni.

Az eredeti költségvetés kuka

A költségvetés az RRF miatti ideiglenes hiánymegugráson túl sincs jó állapotban – ez megjelenik a pótköltségvetésben, mindenesetre az eredeti, még hatályos törvényi előirányzatokhoz viszonyítva pocsék a helyzet.

Nagy Márton
Veres Viktor

A kiadási oldalon időarányosan számos tételnél túlköltések láthatók. Különösen az ún. költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatoknál. Az új Pénzügyminisztérium különösen büszke arra, hogy a költségvetési szervek és a minisztériumok alá tartozó előirányzatok kiköltekezését sikerült megfogni a kormányváltás után. A PM szerint ezzel mintegy 700 milliárd forintot tudnak megspórolni az év egészét tekintve az alapfolyamatokhoz képest.

A bevételi oldal is több ponton megborult – köszönhetően elsősorban annak, hogy a büdzsét a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztériumban 4 százalék fölötti gazdasági növekedésre alapozták, ám az jó esetben is csak 2 százalékos lehet idén.

A társasági adóból (a céges nyereségadóból) várt bevétel például az első nyolc hónap végére csak az éves terv 53 százalékára teljesült.

A büdzsé bevételeinek legfontosabb lábát jelentő általános forgalmi adó (áfa) csak az egész évre várt összeg 64 százalékán állt augusztus végén, a jövedéki adó pedig mindössze 56,5 százalékon.

Igaz, ebben benne van, hogy az üzemanyagok „védett árának” fenntartása érdekében az adómértéket a kormány csökkentette.

https://hvg.hu/360/20260921_hvg-koltsegvetes-tisza-kormany-karman-andras-hiany-2027

Hozzászólások