Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
Részletesen átnéztük, melyik tételen mennyit spórolna a kormány az új költségvetésben, és mire jut több pénz.
Hiába jut több pénz az oktatásra, ez még a válságból való kilábalásra sem lesz elég – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést és oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt – nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
A múlt héten benyújtott javaslatot kommentálva az érdekvédő úgy fogalmazott, hogy az oktatásban „mindenre kicsivel több jut, de a válságból való kilábaláshoz ez kevés”.
A tankerületek 1280,8 milliárd forinttal, a szakképzési centrumok 318,6 milliárd forinttal számolhatnak jövőre, ami azt jelenti, hogy a köznevelésre és a szakképzésre szánt összeg egyaránt emelkedik 2027-ben. Gosztonyi ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza Párt a választási kampányban azt ígérte: a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók fizetésemelése már ebben az évben eléri a 25 százalékos mértéket.
Ehhez képest a miniszterelnök a parlamentben nemrég 21 százalékról beszélt, a költségvetési tervezetben pedig már csak 15 százalékos emelés szerepel, ráadásul ezt is csak 2027-ben kapják meg a kollégák
– mondta az alelnök, aki szerint ezek után a pedagógusok még mindig nem tudják, hogy pontosan mit várhatnak.
Részletesen átnéztük, melyik tételen mennyit spórolna a kormány az új költségvetésben, és mire jut több pénz.
A jövő évi költségvetés tervezetéről Lannert Judit oktatási miniszter vasárnapi azt írta, hogy a pazarlás megszüntetésével több forrás jut az iskoláknak, a „nevelést-oktatást közvetlenül segítő és technikai dolgozók” nettó bére pedig átlagosan 21,5 százalékkal emelkedik.
Nem csak a pedagógusok kifogásolták, hogy a kormány a kampányban ígértnél kisebb léptékű bérrendezést tervezett be az idei és a jövő évi költségvetésbe: emiatt tüntettek már a szociális ágazat dolgozói, illetve több demonstrációt is tartottak a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók is – ők legutóbb éppen hétfőn tüntettek Pécsen.
A szociális dolgozók tiltakozásán személyesen megjelent Magyar Péter miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy két lépcsőben ugyan, de sor kerül majd az ígért béremelésre. Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter pedig múlt héten arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy a jövő évi költségvetésben az ideinél 20 milliárd forinttal többet költenek majd a szociális szférára és 15,5 milliárddal többet a gyermekvédelemre.
„Amit ebből a költségvetésből ki lehetett hozni, azt kihoztuk” – mondta a szociális és családügyi miniszter, aki jobb körülményeket, visszatérő dolgozókat és a gyerekek számára is biztonságos körülményeket ígért.