Így nézett ki a recesszió tavaly év végén

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, a gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal csökkent - közölte pénteken a KSH. Az adatok megegyeznek a február közepén megjelent előzetes számokkal.


Emelkedéssel kezdte a pénteket a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,25 pontos emelkedéssel, 19 190,81 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,61 százalékkal erősödött.



Mobilon a PSZÁF

Androidon és iPhone-on is megjelent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének alkalmazása.




298,74 forint egy euró reggel

Árnyalatnyit tovább erősödött a forint péntekre virradóra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a csütörtökön napközben tapasztalt kismértékű erősödést követően.



Kilépett a recesszióból Japán

A korábban bejelentett 0,4 százalékos csökkenés helyett éves összevetésben 0,2 százalékkal növekedett a japán GDP 2012 negyedik negyedévében módosított adatok szerint, ezzel a szigetország kilépett a recesszióból – közölte pénteken a tokiói kormány.





Jó hír autósoknak

Bár a gázolaj ára változtalan marad, a benziné újabb három forinttal csökken péntektől.


Pluszban zárt a BUX, holnap jön az OTP-gyorsjelentés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,74 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 19 073,56 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.


Indulhatnak a kilakoltatások

Véget ért a kilakoltatási moratórium, és mivel kormányzati döntés nem született a moratórium meghosszabbításáról, a hatályos szabályozás szerint megkezdődött a bíróságok által jogerőre emelkedett döntések végrehajtása. Az idén háromszáznál kevesebb kilakoltatásra lehet számítani - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara csütörtökön.



Nem változott az euróövezeti alapkamat

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa csak tárgyalt csütörtökön a kamatcsökkentés lehetőségéről, de konszenzusos szavazással úgy döntött, hogy nem változtat a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamaton.


Turista lehet csak a forint a 300-as eurószint felett

A 300-as euróárfolyam érintése után erősödéssel korrigált a forint csütörtökön. A kereskedők nem számítanak arra, hogy huzamosabb ideig a lélektani határ feletti árfolyamon marad a magyar fizetőeszköz.