2022 01. lapszám

2022-1














Csalásveszély a választáson: ki készül puccsra?
 

Csalásveszély a választáson: ki készül puccsra?

Az államcsíny lehetőségének veszélyét is felvetették közjogi méltóságok az ellenzék tevékenységével kapcsolatban, ami az Alkotmánybíróság egyik tagja szerint politikai pártok feloszlatását is indokolttá teheti. Valójában a kormány eszköztára szaporodott a választások tisztaságának aláaknázására.

















Ördögi kört figyeltek meg a lányok számteches érdeklődésében
 

Ördögi kört figyeltek meg a lányok számteches érdeklődésében

Több kutatás foglalkozott már a képességekkel kapcsolatos előítéletek következményeivel; olyanokéval, mint például az, hogy a fiúk jobbak matematikából és a természettudományos tárgyakból, mint a lányok. Ám alig folyt vizsgálat az említett tárgyak iránti érdeklődéssel összefüggő véleményekről.





Tóta W.: Bajnokok lázadása
 

Tóta W.: Bajnokok lázadása

Lázadó élsportolóink, Cseh László vagy Szilágyi Liliána most válnak igazi példaképpé. Azzal, hogy szembefordulnak a teljesítményük mögé felsorakozott maffiával, és megüzenik az utánuk jövőknek, hogy az ő útjuk: zsákutca. Olyat mutatnak, ami a magyar társadalomban hiánycikk: autonómiát, szembeszegülést, lázadást. Vélemény.