Az európai egyeduralomért folytatott 19. és 20. századi háborúk során a nacionalizmus ideológiája biztosította az ideológiai felépítményt. A nacionalizmus azonban egy Janus-arcú ideológia volt: egyrészt felszabadítóan hatott az idegen uralommal szemben, sőt néha forradalmi átalakulásokhoz vezetett, viszont egy bosszúvágyó és vérszomjas szörnyeteget teremtett, amely az egymásban ősellenséget látó európai népeket újabb és újabb háborúkba sodorta.
Az egész Európát meghódító ideológiába egyre több rasszista, antiszemita és általánosságban autoriter és ellenforradalmi elem vegyült. A nacionalizmus általában a saját nemzet felmagasztalását, sőt szakrális szférába emelését jelentette. Ez magában foglalt különféle jogigényeket és területi követeléseket, az egyén háborús önfeláldozását a nemzetért a csatamezőn, valamint az ellenséges nemzetek és a belső ellenség tudatos démonizálását.
Így viszont az 1919-es versailles-i békekonferencián nem sikerült megteremteni egy olyan európai békerendszert, amely szükségessé tette volna az egykori ellenségek közeledését egymáshoz, csupán egy meghosszabbított fegyverszünethez vezetett, amelyet 1939-ben egy még kegyetlenebb háború követett a revízióra áhítozó Németországgal.
Mérgező nacionalizmus vs. nemzetek valósága
1995-ben az akkor már halálos beteg francia államelnök, François Mitterrand Strasbourgban, az Európai Parlamentben elmondott leköszönő beszédében különbséget tett a mérgező nacionalizmus és a nemzetek valósága között, kijelentve, hogy ez utóbbi a maga történetileg kifejlődött sokféleségében alkotó módon járul hozzá Európa fejlődéséhez.
Mitterrand szenvedélyesen dicsérte azt a hatalmas teljesítményt, amellyel az Európai Unió és az alapítók nemzedéke hozzájárult az európai béke megőrzéséhez, és nyomatékkal figyelmeztette az Európai Parlament képviselőit a nacionalizmusra, az európai békét belülről fenyegető nagy veszélyre.
„A nacionalizmus egyet jelent a háborúval!”
– hangoztatta Mitterrand elnök.
Visszatérő nacionalizmus
Mitterrandot követő nemzedékek egy békés (Nyugat-)Európában nőttek fel, nyitott határokkal, szabadpiaccal, közös valutával, illetve amerikai védelem alatt, és az Unió elképesztő béketeljesítményét valami régimódi ócskaságnak gondolták, ami már nem is elegendő érv Európa további integrációja mellett.
A nacionalizmus ma mindenhol visszatért Európában, és ennek a visszatérésnek Nagy-Britannia uniós kilépésével már az első konkrét eredményét is láthatjuk. Ha Európa ideológiai okokból ragaszkodik a nemzetállamok dominanciájához, ha nem hajlandó az unió további integrálására, és a súlyos demográfiai válság ellenére is elzárkózik a migrációtól, akkor az újnacionalista pártok megválasztásával a globális nagyhatalmi vetélkedés kezdetén saját maga alól rúgja ki a sámlit.
Európának szüksége van a fiatalokra, a szó legszorosabb értelmében „öreg” földrészen azonban már nincs belőlük elég. Tulajdonképpen pont az ellenkezőjére lenne szükség, mint amivel az újnacionalista pártok kampányolnak.
Az európai újnacionalizmus a nyugati demokrácia alappilléreit is megkérdőjelezi, amennyiben a végrehajtó és a bírói hatalom közötti hatalommegosztást és a független médiát egyaránt támadja. A független igazságszolgáltatás szálka az újnacionalisták szemében, mivel a hatalommegosztás egy alkotmányos korlát, és így ellensúlyt jelent a választott többség esetleges totalitárius hatalmi igényeivel szemben.
https://hvg.hu/hvgkonyvek/20251130_Joschka-Fischer-A-jelen-haborui-konyv-Merre-tart-Amerika
Nacionalizmus megváltozott környezetben
Az európai újnacionalizmus – történelmi előfutáraihoz képest – teljesen megváltozott európai környezetben bontakozik ki. Az európai államok közötti háborúk és polgárháborúk megszűntek, az Európa Unió a csatamezőket szerződésekre, európai jogrendre, európai törvényhozásra, az Európai Unió Bíróságára, a kisebbségi jogok biztosítására és az európai parlamenti választásokra cserélte.
A közös piac, a közös valuta, a határellenőrzés nélküli szabad utazás, az európai munkaerőpiac, a minden uniós polgárra érvényes szabad letelepedés és az európai választások jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az európai lakosság – még ha csak minimálisan – a mindennapjaiban is megélhesse európaiságát.
Ha némi távolságtartással tekintünk a nemzetközi helyzetre, akkor nem szabadulhatunk a gondolattól, hogy a globális átalakulással járó jelenlegi válság rég megoldottnak hitt történelmi problémákat hoz újból a felszínre. Ezt a folyamatot akár úgy is összefoglalhatnánk, hogy a „nyugati világuralom leváltása”.
Ez a folyamat magában nem feltétlenül jelent rosszat, amíg nem jár együtt a Nyugat mint kulturális és politikai közösség felbomlásával. Hiszen az emberiség nagyobb része a globális Délen él, és várható volt, hogy ez a többség idővel hatalmat és jólétet követel magának.
360 Magyarország 51-52 HVG 2025 A Nyugat elpusztítása - JOSCHKA FISCHER VOLT NÉMET KÜLÜGYMINISZTER interjú - A jelen háborúi - Egy új világrend születése Joschka Fischer könyve
HVG Könyvek
Európa nem ringathatja illúziókba magát
Ha az öreg földrésznek nem sikerül önálló európai hatalommá formálódnia, akkor nem lesz második esély. Mert ahhoz túl radikális lesz a törés a világrendünkben, és nemcsak katonailag, hanem gazdaságilag, de mindenekelőtt technológiailag.
Az Egyesült Államok pedig nem fog Európára várni, míg Délen elég sok éhes fiatal akad, akik végre meg akarják ragadni a kínálkozó esélyt. Ők nem lesznek tekintettel az európai Észak fáradt, öreg, a tulajdonához és a jólétéhez foggal-körömmel ragaszkodó népességére.
Ez a fennálló világrendre is érvényes, amely a Dél szempontjából elsősorban Észak érdekeit védi. A nyugati, Amerika és Európa által uralt világrendből egy új, többpólusú világrendbe történő átmenetben a globális Dél óriási esélyt lát majd, különösen, mivel ezt az átmenetet a Dél két legnépesebb és legnagyobb nemzetgazdasággal rendelkező állama, Kína és India vezeti.
Az európaiak nehezen tudják megőrizni a tulajdonukat és a jólétüket ebben a kaotikus időszakban, amikor újrarendeződik a világpolitika és a világgazdaság, illetve a globális változások nyomása alatt a tulajdon és a jólét is könnyen semmivé válhat. A nyomában pedig nem maradna más, mint a globális európai-nyugati dominancia édes emléke.
A most kezdődő átmenet a Pax Americana régi világrendjéből a nagyhatalmak kaotikus vetélkedésének világrendjébe nyilvánvalóan visszalépést jelent a történelemben, mentálisan leginkább a 19. századba, visszatérést a csatamezők hagyományos múltbéli logikájához, ugyanakkor a 21. század eszközeivel, tudásával és embertömegével. És ez a globális káosz a 19. század mentalitásával és a 21. század eszközeivel roppant veszélyesnek bizonyulhat.
A fenti írás Joschka Fischer A jelen háborúi című könyvének szerkesztett részlete. A kötetben az egykori német külügyminiszter felvázolja a kialakulóban lévő új világrend alapvonalait, és megmutatja, milyen veszélyeket és kihívásokat hordoznak az európai politika számára a napjainkban zajló változások. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
