A zártvégű lízing ügylet lezárásakor (a futamidő lejárt, kifizettük a teljes lízingdíjat) a lakás tulajdonosa automatikusan a lízingbe vevő lesz. A nyíltvégű lízing sajátsága, hogy a futamidő lejártakor a lízingbe vevő kijelölheti a pénzintézet utáni tulajdonost, beleértve természetesen önmagát is. Ez a konstrukció tehát voltaképpen vételi opciós jogot jelent. A nyíltvégű lízing elsősorban újépítésű lakás „vásárlásakor” javasolt, míg a zártvégű lízing főként a használt lakások finanszírozásakor, valamint az úgynevezett szabad felhasználású visszlízing esetében gyakori. A visszlízing pedig nem más, mint amikor saját ingatlanunk tulajdonjogát „adjuk kölcsön” a banknak, aki a lakás árának adott részét kifizeti. Ezzel az összeggel szabadon rendelkezhetünk, de természetesen a lízingdíjat havonta fizetnünk kell. És ha már nincs tartozásunk, lakásunk ismét a miénk lesz. Bármelyik konstrukciót választjuk, lehetőségünk van a menet közbeni eladásra, akár készpénzért is. Persze, ahogy már említettük, a lízingszerződés átvállalásáról gondoskodnunk kell.
Napi ingatlantipp: milyen lakáslízinget válasszunk?
Gyakran halljuk a kifejezést lízing kapcsán is: nyílt- vagy zártvégű. A különbséget magyarázzuk meg rövid napi ingatlantippjeink újrainduló sorozatának mai darabjában.
Beszédes adatok a magyarországi szegénységről – infografikán mutatjuk
Továbbra is fejnehéz az ország, de Nógrádnak végre lett egy toplistás cége – HVG Top 500
Kiderült, mit kaptak a HUN-REN vezetői a 6-7 milliós alapbéren felül
Standard-kommentár: Nem mindig csak rosszabbra fordul a helyzet a világban
Hallerné Nagy Anikó: Magyar Péter azt mondta, hogy aludjak rá egyet, de én sokkot kaptam
Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra
A Honvédelmi Minisztérium államtitkára közzétette Szalay-Bobrovniczky Kristóf levelét
Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét a szegénység-operatívprogram bizottságának éléről
Több mint egymillárdért reklámozták az Erzsébet-tábort a választás előtt
Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a miniszter.