Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Szolnoki Főiskola történetének eddigi legnagyobb volumenű, megújuló energia felhasználását célzó beruházása valósult meg a Tisza-parti megyeszékhelyen: 52 napkollektort helyeztek el a főiskola 10 emeletes diákszállójának tetején.
A beruházás megvalósítása évente 13.268 köbméter földgáz megtakarítását és ezzel egyidejűleg a korábbinál mintegy 30 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátást eredményez. Mindez az előzetes számítások alapján bő 2,1 millió forintos költségmegtakarítást jelent majd évente a felsőoktatási intézmény számára.
Az épületben fűtésre és a meleg víz előállításra 2010-ben 92 ezer köbmétert meghaladó mennyiségű földgázt használtak fel. A kollégium összesen 256 hallgató számára biztosít férőhelyet.
A korszerű technológia kiépítésére 2011-ben nyertek 28,5 millió forintot a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán – emlékeztetett a szóvivő jelezve, hogy ez az összeg teljes egészében fedezte a múlt év utolsó napjaira elkészült és azóta próbaüzemelő rendszer felállításának költségeit.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.