Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gyakorlatilag leállt a nyár vége óta a kiadásra kínált lakások áremelkedése.
Furcsa kettősség látszik hónapok óta a magyar lakásbérlési piacon: havi szinten gyakorlatilag állóra fékezett az áremelkedés a nyár vége óta, addig viszont akkora volt a drágulás, hogy amikor az éves számokat közzéteszik, bőven 20 százalék feletti áremelkedés jön ki. Most, amikor a KSH és az ingatlan.com közös lakbérindexének novemberi számait közzétették, világos lett, hogy ez a tendencia folytatódott:
októberhez képest csak 0,8 százalékkal drágultak az albérletek, a tavaly novemberinél azonban ez is 22 százalékkal magasabb árakat jelentett.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt is hozzátette: idén januártól november végéig az egy évvel korábbi kínálati csúcshoz képest 20 százalékkal kevesebb kiadó ingatlan került a piacra. A kiadó lakások átlagos alapterülete az idei év első tizenegy hónapjában a fővárosban 54 négyzetmétert tett ki, a megyei jogú városokban 57 négyzetméteresek szerepeltek a kínálatban, a kisebb településeken pedig 64 négyzetméter volt az átlag.
Budapesten nem változott az átlagos bérleti díj, 200 ezer forint volt. A II. kerület a legdrágább a maga 300 ezer forintos átlagával, utána jön 297 500 forinttal a pesti Belváros, majd a Vár és Terézváros 250-250 ezer forinttal. A legolcsóbb kerületek közé tartozott Csepel és Soroksár, ott átlagosan havi 140 ezer forintért kínálják a kiadó lakóingatlanokat.
A megyeszékhelyek közül Szombathely, Veszprém, Debrecen, Győr és Székesfehérvár a számít a legdrágábbnak, ezekben a városokban átlagosan 150-165 ezer forintért kínálták a kiadó lakásokat. Szegedet és Pécset egyaránt 120 ezer forint jellemezte. A 100 ezer forint alatti városok közé tartozott december közepén Miskolc mellett Salgótarján, Békéscsaba és Szekszárd.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.