szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csökkenhet a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, ha csokoládét eszünk – vélik az Aberdeeni Egyetem szakemberei. Kutatásuk azonban nem állapított meg közvetlen kapcsolatot a kakaó és az artériák egészsége között.

Korábban számos tanulmány talált összefüggést a fekete csokoládé fogyasztása és a szív- és érrendszer jobb állapota között, ám világos ok-okozati összefüggést nem tártak még fel.

A Heart című brit kardiológiai folyóirat online kiadásában megjelent újabb tanulmány készítői, az Aberdeeni Egyetem kutatói körülbelül 25 ezer norfolki nőnél és férfinél vizsgálták meg a csokievés és a szívbetegség közötti kapcsolatot, ezután átlagosan egy évtizeden át kísérték őket figyelemmel.

Összefüggésbe hozták a fogyasztott csokoládé mennyiségét, amelyről a résztvevők maguk számoltak be, valamint a koleszterinszintet, a szívroham és az agyi érkatasztrófák előfordulását. Eredményeik alapján statisztikailag azok között fordult elő a legkevesebb szívbetegség, akik – bevallásuk szerint – a legtöbb csokoládét ették.

"A tanulmány szerint a jelentős csokoládéfogyasztás, amely akár napi 100 gramm fölé is emelkedhet, összefüggést mutat a szívkoszorúerek és az agyi erek betegségeivel" – írták a kutatók.

A munka szerzői azt is hozzátették, hogy a legtöbb csokievést bevalló résztvevők átlagosan fiatalabbak, vékonyabbak, egészségesebbek voltak és többet is sportoltak. Lehetséges tehát, hogy nem annyira csokoládé, mint inkább az életmód az, ami miatt ennél a csoportnál kisebb volt a szív- és érrendszeri zavarok esélye.

A kutatók azt is megjegyezték, hogy akik tudnak a szívbetegségre való hajlamukról, feltehetően korlátozzák a csokoládéfogyasztásukat, hogy egészségesebb életet éljenek.

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

Patrick Holden: Nem biztos, hogy Trump segíteni fog Orbánnak az unióval való vitájában

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat

Nagy Márton nyomában – a Duma Aktuál útmutatója a sajtó számára, hogyan kell értelmezni a gazdasági adatokat