Nyelveket tanulna, de nincs rá ideje? Alvás közben is magolhatja a szavakat

Még annál is hatékonyabb alvás közben tanulni, mintha ébren hallgatnánk a szavak kiejtését és jelentését – derül ki egy svájci kutatásból.

  • hvg.hu
Nyelveket tanulna, de nincs rá ideje? Alvás közben is magolhatja a szavakat

Az IFLScience alvással kapcsolatos összefoglalója egy nagyon érdekes svájci kutatásra hívta fel a figyelmet, amelyből kiderül: alvás közben hatékonyan lehet idegen nyelvek szavait tanulni.

Ez két csoport megfigyeléséből derült ki, a csoportok tagjai német anyanyelvűként holland nyelvet tanultak. Az egyik csoport a hagyományos módszerekkel tanult, a másik csoportnak viszont egy újdonsággal kiegészítették a kurzust, miután elküldték őket aludni: tudtukon kívül éjszaka lejátszották nekik a holland szavak kiejtését és jelentését – épp csak olyan hangerővel, hogy ne ébredjenek fel rá.

Az eredmény meglepő volt: az alvós csoport tagjai sokkal jobb eredményt értek el az idegen szavak felismerésében és fordításában, mint azok, akiknek nem játszották le ezeket alvás közben.

A svájci kutatók bizonyítani is akarták, hogy ez nem a véletlen műve, ezért egy harmadik csoporton is tesztelték a módszert, de nekik ébren játszották le ugyanazokat a szótanulós hanganyagokat. Hiába hallgatták tudatosan és ébren – például sétálás közben – ezeket az anyagokat, a felvételeket alvás közben hallók náluk is jobban teljesítettek a teszteken.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.