Kövér: a Fidesz dolga lelket önteni az emberekbe

Az emberek csalódottságáról, a választási hajlandóság csökkenéséről és a Fidesz-kampány ebből fakadó feladatairól beszélt Kövér László kedden Pakson.

  • MTI MTI
Kövér: a Fidesz dolga lelket önteni az emberekbe

"A Fidesz kampányának a legfontosabb célja az, hogy az emberekbe újra hitet, erőt öntsön" - jelentette ki a politikus, aki szerint fontos, hogy "újra tudjunk bízni a jövőben, mert e nélkül a közös bizalom nélkül hiába nyer egy kormány választásokat, hiába van jó és megvalósítható programja, azt csak az emberek aktivitásával tudja megvalósítani".

Közölte: miközben a 2002-es MSZP-s ígéretek "hihetőek voltak az emberek számára", ma azok, akik az ígéreteket tették, "arról próbálják az embereket meggyőzni, hogy a Fidesz által vállalt programpontok teljesíthetetlenek".

A privatizációval kapcsolatos miniszterelnöki ígéretre, miszerint az atomerőmű állami tulajdonban marad, Kövér László úgy reagált, hogy "a paksi atomerőmű akkor nem lesz privatizálva egészen biztosan, hogyha a Fidesz nyeri a választásokat, ez az egyetlen garancia ennek az elkerülésére".

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.