Szelektív hulladékgyűjtési nagyhét

A szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítését célozza az Újrahasznosítási hét címmel péntekig tartó rendezvénysorozat. A fővárosban a Nyugatinál minden nap egy-egy anyagtípus szelektív hulladékgyűjtésének helyes módjával és hasznosításának folyamatával ismerkedhetnek meg az érdeklődők

  • MTI MTI
Szelektív hulladékgyűjtési nagyhét

A Budapesten - valamint Gyulán, Jászárokszálláson, Sátoraljaújhelyen, és Szentendrén - zajló kampány érdekes programokon keresztül világítja meg a hulladékok külön gyűjtésének értelmét, mint a fenntartható környezet megteremtésének előfeltételét.

A program központi helyszínén, a fővárosban a WestEnd City Center előtt minden nap egy-egy anyagtípus szelektív hulladékgyűjtésének helyes módjával és hasznosításának folyamatával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A döntően a gyermekeknek szóló programok között ismeretterjesztő mesék, aszfaltjátékok szerepelnek, de versenyezni lehet hulladékokból előre elkészített műalkotásokkal is.

A rendezvény szervezésében az idén az Öko-Pannon Kht.-n kívül a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt., az újrahasznosítással foglalkozó ÉAI Kht., az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés és az elektronikus hulladékok kezelését koordináló Electro-Coord Magyarország Kht. is közreműködik.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.