Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kiírta a közbeszerzési pályázatot az M6-os autópálya Dunaújváros–Szekszárd szakaszának a tervezését, építését, felújítását, üzemeltetését, karbantartását és ezek finanszírozását magában foglaló koncesszióra a gazdasági tárca - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
A PPP (a köz- és a magánszféra partnersége) keretében megvalósuló beruházás többéves fizetési kötelezettségvállalásának nettó értéke nem haladhatja meg a 208,3 milliárd forintot. Ez tartalmazza a beruházás, a 28 éven át tartó üzemeltetés, valamint a rendszeres és az időszakos felújítás költségeit is. Számításánál a 2008. július 1-jétől (a várható szerződéskötés idejétől) induló, harminc éven át tartó koncessziós időszakkal és az üzemeltetési fázis 2010. március 31-i megkezdésével kalkuláltak. Ettől az időponttól az államnak mintegy 28 éven át rendelkezésre állási díjat kell fizetni - olvasható a lapban.
A nyertes feladata lesz az M6-os Dunaújváros–Szekszárd közötti 65,1 kilométeres szakaszának 2x2 forgalmi sávos kiépítése. A projekt 58 műtárgyat, egyebek között hat völgyhidat, két pihenőhelyet, nyolc autópálya-csomópontot tartalmaz.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.