„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Öten megsérültek, amikor egy BKV-busz személyautóval ütközött össze Csepelen.
A gépkocsi vezetője súlyosan, a busz utasai közül négyen könnyebben sérültek.
A Széchenyi István utca és a Kassai utca kereszteződésében történt ütközés után a személyautó átszakította egy ház kerítését, a 48-as busz pedig felszaladt a járdára és kidöntött egy fát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.