„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Országszerte köd nehezíti a közlekedést kedd reggel, de jelentősebb balesetekről nem érkezett jelentés - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Dobson Tibor tájékoztatása szerint sem éjszaka, sem a hajnali órákban nem volt kiemelt a műszaki mentések száma.
Hasonlóan nyilatkozott a Fővinform ügyeletese, aki elmondta: balesetről nem kaptak hírt a kedd reggeli órákban, ugyanakkor arra kérik az autósokat, hogy nagyobb követési távolságot tartsanak és fokozott figyelemmel vezessenek.
A Fővinform ügyeletese arra is kitért, hogy Budapesten nedvesek az utak, a magasabban fekvő területeken pedig jeges, hókásás a burkolat.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.