szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint hat kilogramm kábítószert találtak egy autószállító utánfutójába rejtve a pénzügyőrség nyomozói; a kábítószer feketepiaci értéke 15 millió forint, az eset nyomán négy embert őrizetbe vettek - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője az MTI-nek vasárnap.


A szóvivő elmondta: Sárvár környékén pénteken, bűnügyi információk alapján állították meg a kisteherautót.

A járművet kábítószer-kereső kutyával is átvizsgálták,  így bukkantak rá az utánfutó rámpájába rejtett kábítószerre, amely az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint Hollandiából származó marihuána.

A nyomozók a teherautó sofőrjén kívül - a szombati házkutatások nyomán - további három Baranya megyei állampolgárt őrizetbe vettek. A négy gyanúsított közül ketten erőszakos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletűek - fűzte hozzá a szóvivő.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Kábítószer-ültetvényt találtak Sátoraljaújhelyen

Klimatizált helyiségben termesztett kábítószer ültetvényre bukkantak a rendőrök Sátoraljaújhelyen, a termesztéssel, a terjesztéssel és a fogyasztással gyanúsítottakat is elkapták - tájékoztatott a rendőrség.

MTI Itthon

Hat és félévre ítélték a kábítószer-kereskedőt

Mintegy ezer darab ecstasy tablettát eladott és több ezer darabot értékesítési céllal Magyarországra hozott az a hódmezővásárhelyi férfi, akit jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.