Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A vasárnapi viharos erejű szél leszakította az úttest fölötti forgalomirányító jelzőlámpákat a Veszprémet elkerülő útgyűrű balatonfüredi csomópontjánál, személyi sérülés nem történt - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-vel.
A forgalom zavartalan, a lámpasor javítását és visszahelyezését a közúti igazgatóság megkezdte - mondta Mieder Béla.
Veszprém megyében Pápán és környékén is károkat okozott a vihar: a városban a piactérnél megbontotta néhány ház tetőzetét, Kup és Bakonypölöske községben fák dőltek a közútra. A közúti igazgatóság és a tűzoltóság már elhárította az akadályokat - tette hozzá az ügyeletes.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.