"Ennek így semmi értelme" - mondta az egészségügyi ágazatot képviselő Cser Ágnes, aki azt sérelmezte, hogy a közszférából kiszervezett egészségügyi dolgozók helyzetével a kormányoldal nem kívánt foglalkozni. Emlékeztetett arra, hogy már az egy héttel ezelőtti tárgyaláson sem kapott érdemi választ az őket érintő kérdésekre.
Az EDDSZ elnöke azt is sérelmezte, hogy a kormány és a szakszervezetek közötti tárgyalásról sem hangfelvétel, sem pedig emlékeztető nem készül. A folyamatban lévő tárgyalásról szólva azt közölte, hogy a szakszervezetek továbbra is ragaszkodnak a 13. havi bérhez.
Cser Ágnes szerint nincs értelme a bértárgyalásnak
Cser Ágnes szerint nincs értelme a kormány és a szakszervezetek közötti tárgyalásnak; az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke a hétfő délelőtti ülést elhagyva azt mondta: jelzésértékűnek szánta a távozását.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
Két hét alatt 7 milliárdot spórolt a közmédia vezetése
1,8 milliárdért szerződött a Hazajáró gyártócégével az MTVA
Elzavarja a kutyás strandot Keszthely
Elárulták, miért fordult vissza Klein Dávid a Broad Peak alól
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!