szerző:
MTI

Polgári engedetlenségi akcióra és demonstrációra készülnek civilek a parkolási zónák kiterjesztése és a díjak emelése miatt február elején Pécsett - írta kedden az Új Dunántúli Napló.

Fodor Ibolya szervező elmondta: utak lezárását tervezik és azt szeretnék, ha a hozzájuk csatlakozó autósok egy napig nem fizetnének parkolási díjat. Kezdeményezéseikről hamarosan szórólapokon értesítik a gépkocsi-tulajdonosokat a baranyai megyeszékhelyen. A szervező indoklása szerint akcióikkal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Pécs a zónák kiterjesztésével végképp eltávolodott a fizetőparkolás bevezetésének eredeti céljától, a belváros védelmétől. Gámán Imre, a parkolótársaság ügyvezetője közölte, hogy a zónakiterjesztés a parkolás szabályozása miatt és sok helyütt a lakók kérésére történik. A pécsi fizetőparkolók határait januárban és áprilisban bővítik, a díjak 11-23 százalékkal emelkednek, a kedvezményezettek, ingyen parkolók köre azonban tovább bővülhet.

Ha a város közgyűlése csütörtökön elfogadja dr. Tóth Bertalan alpolgármester előterjesztését, az országgyűlési és önkormányzati képviselők, a pécsi jegyző, aljegyző, főépítész, megyei közgyűlési elnök, alelnök és főjegyző mellett gyakorlatilag bárki kaphatna ingyenes parkolást biztosító bérletet polgármesteri hozzájárulással - írja a baranyai napilap.


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Újabb szövetségesre talált a NASA, alakul a holdra szállás

Újabb szövetségesre talált a NASA, alakul a holdra szállás

Egyelőre nyugalom van a török határ mentén Szíriában

Egyelőre nyugalom van a török határ mentén Szíriában

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Újraválasztották a bajor CSU elnökét

Újraválasztották a bajor CSU elnökét

Verseny nélkül tarolhatnak Mészáros Lőrinc cégei a paksi közbeszerzéseken

Verseny nélkül tarolhatnak Mészáros Lőrinc cégei a paksi közbeszerzéseken

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani