A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság eddig annyit erősített meg, hogy a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet tavalyi feljelentése alapján indult büntetőügy csalás gyanújával. A szakértői vélemények alapján a kárérték mintegy háromszázmillió forint.
A rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöl részleteket az ügyről, amelyben a sajtóértesülések szerint 4-5 ember ellen folyik eljárás. A Népszabadság úgy tudja, a gyanúsítottak a csalást követeléskezelés elszámolása során követték el a pénzintézet sérelmére.
MSZP-s vezetőt tartóztattak le, csalással gyanúsítják
Nyékes Bélát, az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját is letartóztatták egy 300 millió forintos csalási ügyben - írta meg több napilap is a Népszabadság értesülését.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.