Mindezt a Fővárosi Közgyűlés által még április 30-án, csaknem egyhangú szavazással elfogadott rendelet rögzíti. A BKV csaknem 300 forintos jegyárához igazított parkolási díjak maximuma a korábbi 430 forintról 580 forintra növekszik óránként. A legalacsonyabb 115 forintos díj pedig 145 forintra drágul. Az egyeztetéseken a kerületek ennél nagyobb mértékű emelést is javasoltak. Szorgalmazásukra a belső, frekventáltabb városrészeken esténként tovább kell majd parkolási díjat fizetni.
A főváros hat parkolási zónája közül a legdrágább a Budai vár, itt óránként 580 forint lesz a parkolás. Mindegyik zóna parkolási díja növekszik, az új árak: 435 forint/óra (jelenleg 345), 365 forint/óra (jelenleg 300), 290 forint/óra (265), 220 forint/óra (jelenleg is 220) a legkülső területeken pedig 145 forint/óra, a jelenlegi 115-130 forint helyett.
Egerfai József (MSZP) javaslatára a XIII. kerület rakparti részeire is kiterjesztették a fizetőövezetet, ahol jelenleg P+R parkolórendszer van. Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes ennek kapcsán megjegyezte, hogy a következő két évben közel kétezer új P+R parkolóhelyet létesítenek Budapesten. A főpolgármester-helyettes befogadta előterjesztésébe Pokorni Zoltán (Fidesz) XII. kerületi polgármesternek azt a javaslatát is, hogy a városrész is a magasabb díjfizetési zónába kerüljön. Szatmáryné Ja:hl Angéla (Fidesz) javaslatára pedig a bécsi modellhez hasonlóan 20 perces ingyenes várakozást biztosítanak napközben az áruszállítást végző járműveknek.
Drágább a parkolás keddtől Budapesten
Átlagosan csaknem 30 százalékkal drágulnak kedden a 2001 óta változatlan parkolási díjak, kibővülnek a fizetőövezetek, és családonként csak két kerületi parkolási engedélyt adnak ki, ebből az egyikért a teljes ár felét kell fizetni.
Bebetonozott pozíciók vagy ellustuló képviselők – mi szól a mandátumkorlátozás ellen és mellette?
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Techet Péter: Közép-Európa az egész kontinens politikai laboratóriuma lehet, hála a Habsburg-szellemnek
Mexikó simán verte Ecuadort, vasárnap Angliával vagy Kongóval játszhat
Franciaország a svédeken is átgázolt, Mbappé beérte Messit a góllövőlistán
Megváltozott az ajánlás, csökkent a tojásallergia előfordulása
Magyar Péter kinevezte az új országos kórházi főigazgatót
Drasztikusan drágul a parkolás a fővárosban, és vége az automatázásnak
Vége az olcsó temuzásnak, mától él az EU mütyürvámja
A 150 euró alatti értékű csomagokra is vámot kell fizetni.