A vezérigazgató azt mondta: a menedzsment folyamatosan a szakszervezetek rendelkezésére áll. Arra a kérdésre, hogy előállnak-e új ajánlattal a tárgyaláson, kijelentette: ezt nem tehetik meg. Mint hozzátette, felelős vezetőként nem hajlandó arra, hogy a kollektív szerződésben rögzítsenek bér jellegű juttatásokat; ha ilyet tenne, azzal - ahogy fogalmazott - eladósítaná a kormánnyal kötött megállapodás után fejlődési pályára álló BKV-t.
Kocsis: a BKV a tárgyalások folytatását javasolja
A BKV vezetése azt javasolja a szakszervezeteknek, hogy kedd délután 2 órakor folytassák az egyeztetést - közölte Kocsis István, a cég vezérigazgatója a Fővárosi Védelmi Bizottság reggeli ülését követő sajtótájékoztatón.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Keddtől Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.