szerző:
MTI

Csaknem ötezer - a szervezők szerint pontosan 4671 - az adóigazgatásban dolgozó köztisztviselő demonstrált csütörtökön Budapesten a Pénzügyminisztérium előtt, követelve a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi és anyagi elismerését.

Az adórevizorok és pénzügyőrök demonstrációján más szakszervezetek képviselői is megjelentek, kifejezve szolidaritásukat.  Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezetének (ADOSZT) elnöke a tiltakozó megmozduláson hangsúlyozta: nem adóforintokból demonstrálnak, a résztvevők szabadságot vettek ki, a többiek pedig most is végzik a dolgukat.

Tavaly az APEH és a VPOP is elvégezte munkáját, sőt a túlórák révén kiemelkedően teljesített, ennek köszönhetően az adóbevételek visszaesése kisebb volt, mint amekkora a gazdasági visszaesésből következett volna - hangzott el a két adóigazgatási szerv tavalyi teljesítményének bemutatásakor.     

A demonstráción egyebek között elhangzott: a VPOP tavaly a három fő adónemből több mint 910 milliárd forint bevételt biztosított az állami költségvetésnek, ezen belül is kiemelkedik a jövedéki adónem, amelyből túlteljesítette az előirányzatot. A költségvetési törvényben nem nevesített adónemekből további közel 320 milliárd forint volt a bevétel, amiből több mint 211 milliárd forint az import áfa. A VPOP a környezetvédelmi termékdíjból, amit új feladatként kapott, szintén kiemelkedően teljesített, több mint 29 milliárd forintot szedve be.

Az APEH dolgozói megfeszített munkával, 728 milliárd forinttal járultak hozzá az éves költségvetési hiánycél teljesüléséhez; megtették a maguk kötelességét, sőt annál többet is - mondta a moderátor. Hozzátéve: az adóigazgatásra költött forintok befektetésnek tekinthetők, mert minden erre fordított forint többszörösen megtérül. A két adóigazgatási szerv eredményeinek részletes ismertesét hangos tetszéssel, tapssal fogadták a résztvevők.

A demonstráció moderátora hangsúlyozta: a két adóigazgatási szerv dolgozói nem csupán magukért dolgoznak; minden kieső adóforint kevesebb közszolgáltatást, azaz kevesebb nyugdíjat, kevesebb egészségügyi intézményt és benne kevesebb egészségügyi ellátást, kevesebb iskola és egyéb oktatási intézmény fenntartását, valamint az önkormányzatok területén kevesebb ellátást jelent.

A demonstráción felolvastak két levelet is. Az egyik egy adóhatósági dolgozóé volt, aki ismertette: 42 évesen, középfokú végzettséggel, 18 év köztisztviselői munka után, az adójóváírás nélkül nettó 77.600 forintot visz haza, ami már súrolja a megaláztatás határát. A számlákat még éppen ki tudják fizetni, de gyermekük felsőfokú tanulmányaihoz már szülői segítséget kellett kérniük. A VPOP-nál 15 éve dolgozó, kétgyermekes pénzügyőr törzsőrmester pedig arról számolt be, hogy 13. havi fizetését elvonták, majd a harmadik negyedévben a mozgóbért is, így a családi pótlékkal és gyessel együtt 140 ezer forintból kell gazdálkodniuk, amiből a rezsi és a hitel kifizetése után 20 ezer marad a megélhetésre, ezért a nyugdíjas szülők támogatására szorulnak.

Michalkó Péter elmondta: három éve nem emelték a fizetésüket, elvették a 13. havi bért, a cafeteria juttatások pedig a legalacsonyabbak között vannak. Az átlagos járandóság tavaly 25 - egyes területeken 36 - százalékkal csökkent, az adóhatóság dolgozói kétszer-háromszor nagyobb reálkereset-csökkenést szenvedtek el, mint a versenyszféra (0-2 százalék) vagy a közszféra (10 százalék). Hangsúlyozta: tudják, hogy mindenkinek áldozatot kell hoznia, nem is különleges elbánást kérnek, csupán azt, hogy amiért megdolgoztak, azért kapják meg a járandóságukat.

Holecz Gábor hozzátette: nem csak többletbevételt termeltek, hanem többletfeladatokat is végeztek, jelentős túlmunkával túlteljesítve, amit előírtak számukra. Azért vannak itt, hogy a 2009-ben bekövetkezett reálbércsökkenés kompenzálását követeljék, illetve egy megfelelő mozgóbér rendszert. Hangsúlyozta: a mindenkori kormány csak úgy tud egy társadalmi elosztórendszert működtetni, ha az annak alapját szolgáltató adóigazgatásban dolgozók keresetét legalább a megélhetési szintre felemeli.  

A rendezvényen részt vett Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke, aki az általa képviselt szervezet támogatásáról biztosította a résztvevőket, és a szakszervezetek közötti összefogásra buzdított. Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke egyebek mellett kiemelte: az, amiért az adóigazgatásban dolgozók küzdenek, az egész magyar közszolgálat érdeke, s amit a költségvetés számára megteremtettek, az a közszolgálat működése számára nélkülözhetetlen. Aki a közszolgákat nem becsüli meg, saját jövőjét éli fel - figyelmeztetett.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Szövetsége (FRDSZ) nevében szólva arra emlékeztetett, hogy 13 évvel korábban a katonák béréért is a József nádor téren tüntettek. Elkeserítő, hogy 13 év alatt nem változott a helyzet - mondta. A demonstráció résztvevői közfelkiáltással petíciót fogadtak el, amelyet a pénzügyminiszternek címeztek, ezt Pichler Ferenc, a PM szóvivője vette át az ADOSZT és a VPFSZ elnökétől a miniszter nevében.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Egyre több hackertámadás éri a németországi kritikus infrastruktúrát

Egyre több hackertámadás éri a németországi kritikus infrastruktúrát

A rendőr és a helyi képviselő együtt ment orvvadászatra Baskíriában

A rendőr és a helyi képviselő együtt ment orvvadászatra Baskíriában

Mesterséges intelligenciát vetnek be az amerikai iskolában, ahol tavaly 17 diákot lőttek agyon

Mesterséges intelligenciát vetnek be az amerikai iskolában, ahol tavaly 17 diákot lőttek agyon

Pálinkás József csalódott az értelmiségben

Pálinkás József csalódott az értelmiségben

Trump kész megvétózni a kongresszus határozatát a rendkívüli állapotról

Trump kész megvétózni a kongresszus határozatát a rendkívüli állapotról

Gyilkosság Zuglóban, egy autóban találták meg az áldozatot

Gyilkosság Zuglóban, egy autóban találták meg az áldozatot