300 milliós hiány az MSZP-nél

Több mint 300 millió forintos hiánnyal zárta 2009-et az MSZP – tudta meg a HVG.

  • Juhász Gábor Juhász Gábor
300 milliós hiány az MSZP-nél

A több mint 200 millió forint adománybevétele ellenére hiánnyal zárta a múlt évet az MSZP: az 1,3 milliárd forint összbevétellel szemben több mint 1,6 milliárd forint kiadás állt. A szocialisták tagdíjbevétele csökkent 2008-hoz képest és mindössze 48 millió forintot tett ki 2009-ben (a Fideszé 140 millió forint volt). Az adományok többsége kis – 500 ezer forint alatti tétel -,  az ennél nagyobb összegű támogatások főleg a párt politikusaitól származtak. A csúcstartó Kósáné Kovács Magda  korábbi európai parlamenti képviselő 2,6 millió forinttal.

Tavaly az MSZP 953,7 millió forint állami támogatást kapott. A HVG számításai szerint ez a választási vereség következtében az idén 695 millió forintra csökken, 2010-ben pedig – ha a pártoknak szánt összkeret nem változik – már csak 511 millió forint lesz.

A szocialistákénál is nagyobb a deficit az MDF-nél, a parlamentből kiesett párt tavaly 542 millió forinttal költött többet, mint amennyi bevétele volt. Sokkal kisebb, 49 millió forintos a hiány a választáson külön nem is indult SZDSZ-nél, ami júniustól már egyetlen fillér állami támogatásra se számíthat.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.