Törölték a milánói járatokat az izlandi hamufelhő miatt

A hamufelhő miatt nem indultak el Ferihegyről a milánói járatok vasárnap délelőtt és törölték az onnan Budapestre közlekedő járatokat is.

  • MTI
Törölték a milánói járatokat az izlandi hamufelhő miatt

Szilágyi Károly, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) kommunikációs vezetője elmondta: ez a délelőtt folyamán két induló és két érkező járatot jelentett.

Az izlandi vulkáni hamufelhő miatt az olasz hatóságok vasárnap reggel jelentettek be légtérzárat a félsziget északi területének jelentős része fölött reggel 8-tól délután 2 óráig. 

Az ENAC polgári repülésügyi hatóság közleménye szerint bezárták egyebek közt Milánó Malpensa és Linate repülőterét, az idegenforgalmi szempontból fontos Velence, Trieszt és Rimini légikikötője viszont nyitva van.

Szilágyi Károly arra kérte a vasárnap utazni szándékozókat, hogy a repülőtér honlapján, vagy az érintett légitársaságoknál érdeklődjenek az esetleges menetrendváltozásokról.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.