A Megyeri út a Váci út és a Szilas patak közötti szakaszon, 2,1 kilométeren kap új aszfaltburkolatot. Emellett a teljes útvonalon megújítják a szegélyeket, és szakaszosan járdát is építenek. A munkálatok ideje alatt irányonként egy sávban 30 km/órás sebességgel közlekedhetnek a járművek, és parkolási tilalom lesz érvényben az érintett szakaszon. Előreláthatólag augusztus 4-én adják vissza az autósoknak a felújított útszakaszt. A kivitelezés költsége több mint 250 millió forint.
Szombaton kezdődik a Megyeri út felújítása
Szombaton elkezdődik a Megyeri út felújítása Budapesten, a IV. kerületben. Emiatt a környéken torlódásra kell számítani, így ajánlatos elkerülni a szakaszt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Óriási húsüzem égett órákig Nyírbátorban
71 embert ideiglenesen ki kellett telepíteni.
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Mathieu Kassovitz: Le Pen és követői idióták. Nem veszélyesek, csak idióták
Erről a 7 függőségről a legnehezebb leszokni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
Ukrán külügyi szóvivő: hamarosan találkozhat Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij
Korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.