Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
Szeptemberben megkezdődik azoknak a szakfelügyelőknek a képzése, akikkel a külső pedagógusi és intézményi értékelő, minősítő rendszert vezeti majd be az Orbán-kormány - írta hétfői számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszava.
A lap szerint az oktatásért felelős államtitkár évek óta szorgalmazott terve szerint a pedagógusokat rendszeresen ellenőrzi majd a testület, így fizetésük mértéke – melyet a költségvetésből garantálnának –, szakmai besorolásuk és munkaviszonyuk megmaradása is ennek a szakfelügyeletnek a kezébe kerülhet.
A minősítési rendszer alapját a Népszava szerint az adja majd, hogy az értékelés alapján különbözőképp támogatná a pedagógusokat az állam. A lap azt írta, információik szerint széles bérskálát alkalmaznának, így az egyes tanári fizetések között lényegi eltérések jelentkezhetnek majd az alapján, ki mennyire képes megfelelni az oktatási kormányzat által diktált elvárásoknak.
A skála tetején az általuk legjobbnak ítélt tanárok, intézményvezetők állhatnak majd, akik a legmagasabb fizetéseket söpörhetik be - írták. Hozzátették: a nem tetsző pedagógusokat viszont először „hiányosságuk pótlására” köteleznék, aki pedig szerintük nem képes a fejlődésre, azt elbocsátanák. A Népszava úgy tudja, a szakfelügyelet egy év alatt, 2011 szeptemberére épülhet ki.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.