Az alig százlelkes faluban négyen szálltak be a versenybe, köztük Tóth Ferenc, a település 79 éves mostani vezetője. A pályázók egy kivétellel betelepülők, akad közöttük egy öt nyelven beszélő fordító – írta a lap. Maglóca polgármesterének munkáját kéttagú képviselő-testület segíti. A polgármesterjelölteknek három, a képviselőjelölteknek egy ajánlószelvényt kellett gyűjteniük. A két helyre hatan pályáznak. Közülük választ a nyolcvanhét maglócai választópolgár.
Választási rekord Maglócán
Minden huszonötödik lakos megpályázza a polgármesteri tisztséget a Csornához közeli Maglócán – írta csütörtöki számában a Kisalföld. A két képviselői helyre hatan pályáznak.

Súlyos sérüléseket szenvedett egy román fesztivál résztvevője, miután egy rapper felszólítására a tömegbe ugrott
Egyetlen lyuk miatt aggódik a világ Csernobilért
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
„Egyedül Hitler tartotta meg valamennyi ígéretét, amit a zsidó népnek tett”
Trump övön aluli ütést vitt be Európának, és talán nem is olyan egyszerű jellem, mint sokan gondolják
Német EP-képviselő: Mindennek a legalja, amit Orbánék művelnek
Ideges a moszkvai elit, egyre kiszámíthatatlanabb, mitől gurul be Putyin
Oroszországnak és Észak-Koreának „minden stratégiai kérdésben azonos a véleménye”
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Orbán-kormány volt államtitkára tűnt fel a Tisza kongresszus első sorában
Figyelmeztetést adtak ki 11 megyére, ezeken a helyeken csaphat le a vihar vasárnap
Rácz András: Ha lenne teljesen egyértelmű bizonyíték Sebestyén József megveréséről, azzal már elő kellett volna állni
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Újabb videó került elő a Kárpátalján meghalt Sebestyén Józsefről
Eltűnt egy lengyel férfi Budapest belvárosában
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Videón, ahogy magyar turistákat mentenek ki a tengerből Görögországban
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
„Balatoni cápát” láttak Tihanynál
Percenként 30 szúnyogot lő le egy új kínai lézerkütyü – videó
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.