Közös levélben buzdították híveiket az országgyűlési választási részvételre a három legnagyobb létszámú magyar egyház, a katolikus, a református és az evangélikus püspökei a múlt héten. Az utóbbi években rendszeressé vált, hogy a „történelmi hármak” – esetenként a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével kiegészülve – együtt szólítják meg a polgárokat, és fogalmazzák meg a kormánnyal, az Országgyűléssel szemben támasztott elvárásaikat, követeléseiket. A múlt év végén nagykoalícióban az unitárius, a baptista, a metodista és a magyar ortodox egyházak vezetőségével közösen emeltek szót a Magyar Televízió vallási műsorait hátrányosan érintő műsorszerkezeti, finanszírozási változások ellen. De pár hónappal korábban a Hit Gyülekezete is kemény kritikával illette az egyszázalékos adófelajánlásokhoz társuló állami kiegészítés mértékének csökkentését.
Lehet vitatkozni arról – és időről időre fel is lángol a témában a politikai, illetve a szakmai diskurzus –, helyesen tette-e a Horn-kormány, amikor 1997-ben aláírta a katolikusokkal a vatikáni szerződést, amelyben vállalta, hogy a költségvetés valamennyi egyházi oktatási és szociális intézmény fenntartójának ugyanannyi kiegészítő költségvetési támogatást folyósít, amennyivel az önkormányzatok a sajátjaik állami normatíváját megtoldják. A hatályos törvények szerint mindenesetre az egyházi iskola fenntartóinak – ellentétben például az alapítványiakkal – jár ez a pénz.
A kormány sem vitatja a követelés jogosságát, de – mint az utóbbi napok vitái is jelezték – évek óta olyan módszerrel számolják ki a folyósítandó összegeket, hogy a végeredménye kevesebb támogatás, mint amennyivel az egyházak kalkulálnak (HVG, 2008. június 14.). S bár korábban az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy „az egyházak – törvényből levezetett – számítása a megalapozott és helytálló”, több mint 4 milliárdos követelésük teljesítésétől a kormányzat elzárkózik.
Az utóbbi közel nyolc év kormányzati politikájából az egyházak nem csak azt sérelmezik, hogy az össztámogatásuk csökkent, a tavalyi 26,6 milliárd forintról például az idén 23,5 milliárdra. Olyan, turisztikailag fontos beruházásokra is kevesebb jut, mint a Mátyás-templom felújítása. Szerintük tendenciaszerűen a kárukra változtak a jogszabályok.
Kilóg a lóláb – így értékelik például az olyan apróbb, de bosszantó módosításokat, hogy ez évtől már csak az az egyházi közoktatási intézmény részesülhet az állami normatívából, amelynek saját adószáma van. Márpedig a szerzetesi fenntartású iskolák tudvalévően sokszor a rendházzal közös adószámon működnek. „Nem akarunk többet, csak amit a törvények előírnak” – fogalmazta meg egyháza követeléseit a napokban Erdő Péter bíboros, és tény, hogy azok az esetleges többletjogok, amelyek az egyházpolitika kapcsán manapság felmerülnek – még ha annak haszonélvezői a felekezetek lennének is –, eddig többnyire inkább a politika oldaláról fogalmazódtak meg.
A Fidesz és a KDNP kifejezetten elébe ment és megy a lehetséges követeléseknek. Az egyházaknak tett szimbolikus gesztusuknak is tekinthető például az, hogy egyenjogúsítanák a polgári és az egyházi esküvőt, vagyis a templomban kimondott igen egyben jogilag is érvényesítené a házasságot. Csakhogy ez nem az egyházak követelése volt. Sőt olyan adminisztrációs többletet róna rájuk, aminek jelenleg nincsenek is meg a technikai feltételei. Az üzletek vasárnapi kötelező zárva tartása – mint ami a tízparancsolatból levezethető erkölcsi előírás („Az Úr napját szenteld meg”) – szintén nem az egyházak, hanem a KDNP követelése.
Más a helyzet az egyház-alapítási szabályokkal. A történelmi felekezetek régi sérelmét orvosolná az 1990-ben elfogadott paragrafusok módosítása. A rendszerváltáskor életbe lépett liberális szabályozás ellen – egyházalapításhoz elegendő azonos hitelveket valló száz polgár – többször is szót emeltek a történelmi egyházak vezetői, mondván, abszurd, hogy ők például közjogilag ma azonos megítélés alá esnek, mint a boszorkányegyház vezetője (jelenleg 368 bejegyzett egyház van). Az eddigi gyakorlat persze azt mutatja, hogy a politikai és a közigazgatási protokollban 1990 óta érvényesül megkülönböztetés. A miniszterelnök és a miniszterek mindig is külön tárgyaltak a komolyabb támogatottságú egyházak vezetőivel, a futottak még egyházak irányítói a küszöbükig sem jutottak el.
Az egyház-alapítási szabályok szigorítása – a szimbolikus üzeneten túl – persze költségvetési érdek is, hiszen például az a szervezet, amelyet egyházként bejegyeznek, rögtön részesülhet a jogcímmel járó kedvezményekből. Amíg például a civil szervezeteknek felajánlható egyszázalékokból csak hároméves működés után juthat támogatáshoz egy alapítvány, az egyházak esetében nincs ilyen várakozási idő. A Fidesz korábban már kezdeményezte is a gyakorlat megváltoztatását.
Az állam és az egyház kapcsolata nyugvópontra kerülését segítené, az inga kilengését csillapítaná, ha az e területre érkező pénzek nagyságrendjének meghatározásában és az elosztásban olyan módszer érvényesülne, amelyet nem az évenkénti költségvetési alkuk határoznak meg. Ezzel kapcsolatban többféle elgondolás is forgalomban van, de az álláspontok még az azonos oldalakon állók esetében sem egységesek. Szó van például olyan automatizmus működtetéséről, amelyik – a filmszakma garantált állami támogatásának mintájára – valamilyen mutatószám, például a mindenkori GDP arányában határozná meg az egyházaknak különböző jogcímeken járó állami támogatásokat. (Ilyenre Orbán Viktor a sporttámogatások esetében már ígéretet tett.) Ugyanakkor szakértői szinten még a Bajnai-kormány műhelyeiben is felmerült egy – korábban a Fidesz által is szorgalmazott – egyházi pénzügyi alap létrehozása, ami részben vagy egészben kiválthatná az eddigi juttatásokat.
Egy lehetséges pénzügyi forrásra nemrég Bogárdi Szabó István református püspök tett merész javaslatot. Szerinte elő kellene venni a volt egyházi földbirtokok utáni kárpótlás kérdését, ami a rendszerváltás táján is szinte politikai tabu volt. Sokan már azt is vitatták, hogy míg az egyházak – természetben vagy pénzben – az 1991-es kártalanítási törvény alapján visszaigényelhették az oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális vagy hitéleti célú ingatlanaikat, másoknak, például az egyesületeknek, alapítványoknak, ez a lehetőség nem adatott meg.
A kormányra készülő Fidesz–KDNP egyelőre csak annyit ígér az egyházaknak, hogy kiszámíthatóvá teszi a finanszírozást, és – ha nem is egy összegben, de – záros határidőn belül kifizeti az iskolafenntartó egyházaknak az elmaradt pénzeket. A történelmi egyházak kívánságát teljesítenék ugyanakkor azzal a – 2001-ben egyszer már elfogadott, de a Medgyessy-kormány által visszamódosított – szabályozással, hogy a felekezetek a népszámlálási adatok alapján részesülnének a kiegészítő költségvetési támogatásban, szemben a mai gyakorlattal, amikor az egyszázalékos felajánlók aránya számít. Előbbi alapján például a katolikusok az összes támogatás 74 százalékára, utóbbi alapján viszont csak úgy 62–65 százalékára jogosultak. (Ezért – és persze adatvédelmi aggályokra hivatkozva – is tiltakoztak a kisegyházak az ellen, hogy a 2011-re tervezett cenzus során a vallási hovatartozásra is rákérdezzenek.)
Az egyházakra vonatkozó szabályok újrafogalmazásában az jelentene tág teret, ha az új kormány kétharmados felhatalmazást kapna. Nem véletlen, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége arra biztat, ilyen lehetőség előtt álló pártra kell szavazni.
DOBSZAY JÁNOS
