A lapnak nyilatkozva Tollár Tibor hangsúlyozta, hogy az állam nyilvánvalóan csak akkor indíthat kártérítési pert a Mal Zrt. ellen, ha a cég felelősségét a bíróság megállapítja. Megjegyezte: a pénteki kormányhatározat azt mondja ki, hogy a károkozó a Mal Zrt., tekintettel arra, hogy a vörösiszap a cég tevékenységének mellékterméke. Az pedig a vizsgálatok után dől el, hogy a cég felelőssége megállapítható-e a baleset bekövetkezésében vagy sem - tette hozzá.
A kormánybiztos-helyettes szerint ha az állam pert indít és a Mal Zrt. peren kívüli egyezségre törekszik, akkor "az államot képviselő szervezet megvizsgálja majd, hogy van-e erre lehetőség, és hogy érvényesíthető-e az az érdek, amely miatt a pert indítják". Feltételezve, hogy mind a két fél jóhiszeműen jár el, a tárgyalási lehetőséget nem lehet kizárni - mondta Tollár Tibor a Magyar Nemzetnek.