A kisebbségi sorban élő magyaroknak „idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet” – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök szerbiai látogatása során. A mondat ott nem keltett megütközést, nem úgy, mint Szlovákiában, ahol előbb Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, majd Robert Fico miniszterelnök kelt ki ellene.
„Sólyom kijelentései újra igazolják, hogy nagyon helyes volt a tavaly augusztusi döntésünk, amikor a magyar államfőtől megtagadtuk a belépési engedélyt Szlovákia területére” – próbálta igazolni akkori döntését Fico. A Fico–Slota-féle reakció tulajdonítható persze a júniusi szlovákiai parlamenti választások előtti helyzetnek is, hiszen nacionalista retorikájával a miniszterelnök, úgy tűnik, sikeres kísérletet folytat Slota híveinek elszipkázására. A jelenlegi kormánykoalícióban részt vevő Slota-párt a friss közvélemény-kutatások szerint az 5 százalékos parlamenti küszöb körül van, és egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy tagja lesz a következő pozsonyi parlamentnek.
A helyzetben az az ironikus, hogy Sólyom éppen arra utalt, szeretné, ha a kisebbségi magyarok jobban tudnák az adott állam nyelvét. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a tömbben élő magyarok csak az anyanyelvükön kommunikálnak jól, az államnyelv ismerete náluk – főleg Székelyföldön – sok kívánnivalót hagy maga után (lásd ábránkat). Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a diplomások aránya mindegyik határon túli magyar közösségben alacsonyabb, mint magának a közösségnek az össznépességen belüli aránya. A többségi nemzethez viszonyítva még nagyobb a magyarok lemaradása, mert arányában kevesebben tanulnak tovább egyetemeken.
Régi vita, miként lehet elérni, hogy a kisebbségi sorban élő magyarok megtartsák és továbbadják anyanyelvüket, egyúttal sikeresek legyenek az adott országok munkaerőpiacán. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az anyanyelvi oktatás az első cél elérésére elég, segít megőrizni a magyar identitást, nem ad viszont lehetőséget arra, hogy mind a két nyelven megfelelő nyelvismeretet szerezzenek a diákok. Az államnyelvismeretük a magyarul végzett tanulmányaik végére gyakran olyan gyenge, hogy nem is gondolhatnak sikeres szakmai továbbképzésre.
A szomszédos országok politikusai erre azt a megoldást kínálják, hogy a magyar gyermekek használják csak otthon az anyanyelvüket, és államnyelven tanuljanak minden szinten. Erre szorítja a magyar családokat a hivatalos életben megnehezített kisebbséginyelv-használat, például a szlovák nyelvtörvény. Sok magyar család ezért eleve államnyelven oktató iskolába íratja a gyermekét, ami a kutatók szerint az asszimiláció első lépése, és előbb-utóbb a magyar identitás elvesztésével jár.
Hasonló a helyzet a két tannyelvű iskolákkal is. Ezekben óhatatlanul sorvad a gyerekek magyartudása, hiszen minden fontosabb szaktárgyat államnyelven tanulnak, így idővel az lesz a fiatalok legtöbbet használt nyelve. Ahhoz, hogy mindkét feltételnek megfeleljen a diák – tehát megtartsa magyar identitását, ugyanakkor versenyképes nyelvtudásra tegyen szert államnyelven is – a szakértők szerint az a megoldás áll legközelebb, ha kiskoruktól és kellő óraszámban, de idegen nyelvként tanulják az adott állam nyelvét. Ehhez persze megfelelő tantervet, módszereket kell kidolgozni, így a biztos anyanyelvi tudásra ráépülhet a másodikként használható nyelv.
Sólyom már korábban elfogadta ezeket a szakértői érveket, amelyek az általa kezdeményezett, határon túli magyarokról szóló konferenciasorozaton is elhangzottak, s szerepelnek az e konferencia nyomán készült, lapzártánk után bemutatandó kötetben is. „Nem kell az a magyar iskola, amely élhetetleneket képez” – idézte az államfő e konferenciák keretében Márton Áron egykori gyulafehérvári püspök szavait, s hozzátette, hogy a szomszédos országokban élő magyar fiatalok esetében „nem vitás, hogy az integrálódáshoz, egyáltalán a boldoguláshoz kétnyelvűségre van szükség”. De nem olyan kétnyelvűségre – tette hozzá –, hogy a diákok egyik nyelven sem tudnak tökéletesen, hanem olyanra, amely két országban, lakóhelyükön és az anyaországban is előnyt nyújt nekik.
RIBA ISTVÁN
