Akár kvízkérdés is lehetne, hogy melyik magyar település szlogenje a következő: „A tornyok és a vizek városa, ahol érdemes kikötni”. Ha a válasz nehéz, jöjjön a segítség! A nevezett települést április közepén a Kultúra Magyar Városává nyilvánította a kulturális minisztérium. Nos, ha még ezek után sem megy, ne törje a fejét az olvasó, Ráckevéről van szó.
Bánkuti András
Öt éve, amikor a magyar kormány Brüsszeltől megkapta a felhatalmazást arra, hogy kijelölje azt a magyar települést, amelyik 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet birtokolhatja, jóval kevesebb hírverés mellett, mint ahogy a pályázók közül Pécsre esett a választás, a kulturális tárca megalkotta az EKF hazai változatát. A Kultúra Magyar Városa kitüntető címet 2005 óta olyan településnek ítélik oda, amelyik „kulturális, művészeti életét kiemelkedően fejleszti, támogatja, és kulturális értékeit példaértékűen mutatja be”. A tárca már az induláskor gondoskodott az EKF-nél csak az utóbbi időkben terjedő gyakorlatról, a többes kitüntetésről. Évente három kategóriában (megyei jogú, tízezer lakosúnál nagyobb, illetve kisebb város) hirdetnek győztest. Az idén azonban már négyen is megkapták a kitüntető címet – igaz, tavaly csak két győztest, 2007-ben pedig egyet sem hirdettek.
A címhez egyébként – az EKF-hez hasonlóan – nem társul automatikus állami többlettámogatás. A kategóriagyőzteseknek kiosztott másfél-másfél millió forintos pénzjutalom még az alkalmi támogatók felajánlásaival (ilyen volt korábban a Belügy- és a Külügyminisztérium) együtt is csak aprópénznek tűnik, különösen a nagyvárosi díjazottak kasszájában.
Az már a cím alapításakor is kiderült, az elismerés megszerzésével járó előnyök inkább áttételesen jelentkezhetnek, a cím elsősorban a városmarketinget segítheti. Ahogy Bozóki András akkori kulturális miniszter fogalmazott az induláskor: a cím „nagyobb odafigyelést, a központi források könnyebb elérését jelentheti majd”. Az ok-okozati összefüggéseket firtató kérdéseire – vagyis hogy a cím elnyerése révén könnyebbé vált-e pályázati pénzek megszerzése, növekedett-e a település turisztikai vonzereje – a HVG nem kapott egyértelmű válaszokat a korábbi győztesek közül találomra felhívott önkormányzatoknál. Az viszont tény, hogy a nyertes városok a különféle reklámanyagaikon előszeretettel használják a Kultúra Magyar Városa-logót. Teszik ezt olykor akár évekkel az után is, hogy a címet elnyerték. Ehhez minden jogi alapjuk meg is van.
Furcsaság ugyanis a pályázati rendszerben, hogy míg a cím elnyerése adott évhez kötődik, és kifejeződik benne a település történelmi adottságai mellett az odaítélést megelőző néhány év kulturális teljesítménye (aktivitás, programok színessége, kultúrafogyasztás, külső kapcsolatok), maga az elismerés örök időkre szól. Az alapító még a cím esetleges visszavonásáról sem rendelkezett. Kecskemét például – az egyik első körben díjazott megyeszékhely – büntetlenül megtehette, hogy a történelmi központtól pár száz méternyire irdatlan méretű bevásárlóközponttal rondíthatott bele a városképbe.
Kétség nem fér ahhoz, hogy szükség van olyan díjakra, amelyek egy város vonzerejét növelhetik. A Kultúra Magyar Városa cím gyors inflálódásának lehetőségét vetíti azonban előre, hogy fogynak – különösen a megyeszékhelyek kategóriájában – azok a városok, amelyek még nem nyerték el az elismerést. Az egykori 11 EKF-pályázó településnek például már több mint a fele begyűjtötte ezt a címet, s néhányan közülük (például Székesfehérvár, Győr) már Magyarország legsportosabb városai is egyben. Ha pedig még nem lenne elég az adományozott címekből, a települések jó része talál vagy kreál magának titulusokat. Kecskemét például a magyar kultúra mellett a lovassport és Kodály városa, miközben már nélkülük is régóta hírös volt.
DOBSZAY JÁNOS
