Bevallotta a feleséggyilkosságot a Kékfény volt riportere

Beismerte bűnösségét a Fővárosi Bíróságon pénteken megkezdett büntetőperben Gyulai Gusztáv, aki a vád szerint megölte feleségét, az ismert golfozót.

  • MTI MTI
Bevallotta a feleséggyilkosságot a Kékfény volt riportere

Gyulai Gusztáv többször elsírta magát, miközben arról beszélt: korábban a médiában dolgozott, a Kékfénynek is volt szerkesztő-riportere, majd a 1990-es években sikeres, több száz milliós vagyonnal bíró nagyvállalkozó lett, a bulvármédia celebje. 2002-ben kötötte meg második házasságát a későbbi áldozattal, és boldogan éltek együtt. Felesége sikeres golfozó lett, Gyulai elmondása szerint karrierjét ő egyengette, és maga is golfszakemberré vált.

A vád szerint idővel az asszony eltávolodott férjétől, szakítani akart, új kapcsolatba kezdett. A férfi vállalkozásai tönkrementek. Miután tudomást szerzett felesége hűtlenségéről, 2010 májusában egy hajnalon az alvó nőt ágyában egy díszserleggel többször fejbe sújtotta, majd egy konyhakéssel mellbe szúrta. Másnap a férfi öngyilkosságot kísérelt meg, és rendőrkézre került.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.