Az egyik busz kis sebességgel nekiütközött a megállóba beálló másik jármű hátuljának - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tájékoztatása szerint a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat Adonyon belül elterelik.
Baleset miatt lezárták a 6-os főút egy részét
Összeütközött két, menetrend szerint közlekedő autóbusz hétfő délután a 6-os főút adonyi külső bekötőútjánál; az elsődleges információk szerint a balesetnek egy súlyos és hét könnyű sérültje van - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Trump beváltotta a fenyegetőzését, 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Kezd kiderülni, hogyan verte át Izrael az amerikaiakat, hogy atomfegyvere lehessen
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc még nem végzett a vagyon felosztásával
A 22 éves francia kvízkirály egymás után 646 alkalommal nyert és csak nyert és csak nyert
Sebestyén József halála tovább mérgesíti a magyar-ukrán viszonyt, de a "kényszersorozás" emlegetése propaganda
Demenciában szenved James Bond alakítója
Brazíliában házasodott meg a DK pártigazgatója
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.