Teljesen felszerelt hamisító üzemet rejtett az a két konténer, amit a kőbányai Ganz gyártelepen nyittattak fel a NAV munkatársai a napokban. A tízmillió kétszázezer forint értékű hamis ruhákon kívül digitális varrógép, címkék, címkézők és szitanyomó sablonok kerültek elő. A NAV munkatársai áru hamis megjelölése és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indított eljárást az ügyben.
Illegális varroda volt a konténerekben
Komplett hamisító üzem került elő varrógéppel, címkézővel, szitanyomóval és kész ruhákkal abból a két konténerből, amit egy fővárosi gyártelepen fedeztek föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban - tájékoztatott a HavariaPress.
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Nem támogatja a Médiatanács a reklámadó bevezetését
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
A műsorvezető Rónai Egont váltja.