Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az internetes vásárlásokhoz, szolgáltatásokhoz köthető a legtöbb határon átnyúló fogyasztóvédelmi panasz; az idén eddig 260 üggyel foglalkozott az Európai Fogyasztói Központ (EFK), ez 60 százalékkal több a múlt évi hasonló időszakhoz képest - mondta Kriesch Attila, a központ igazgatója szerdán Salgótarjánban.
A jellemző ügyek közé sorolta az online szolgáltatásokat, vásárlásokat, fizetési módokat, valamint a légiközlekedéssel kapcsolatos panaszokat. Ismertette: ha a fogyasztó nem tudja közvetlenül rendezni a panaszt, a szükséges dokumentumok birtokában megkeresik az érintett ország hasonló fogyasztói központját, és ez felveszi a kapcsolatot a vállalkozással annak érdekében, hogy megállapodás jöjjön létre a felek között.
Az igazgató tájékoztatása szerint ingyenesen végzett munkájuk 70-80 százalékban eredményes. Az idén eddig 260 panasszal foglalkoztak, és mintegy 8 millió forintos összegben tudták érvényesíteni a követeléseket. A kárértékek egyébként jellemzően pár ezertől néhány százezer forintig terjednek. Hozzátette: nyilván nem tudnak minden ügyben segíteni, találkoztak már olyan esettel is, hogy bűncselekményre szakosodott vállalkozás károsított meg valakit.
Ugyanakkor - mondta - akkor sem hagyják magára a fogyasztót, ha a kereskedő elutasító. Jogi tanácsot adnak abban, hogy melyik ország bíróságához kell fordulnia, és egyáltalán melyik állam jogát kell alkalmazni egy-egy kérdésben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.