Kakukkos óra beépített kamerával, hangszóróba épített kamera, hasábrádió – csak néhány azok közül az eszközök közül, amelyeket a politikai rendőrség, illetve a Belügyminisztérium ügynökei használtak munkájuk során a második világháború utáni időszaktól kezdve egészen a rendszerváltásig. Vannak, akik szerint „amíg a III/III-as ügynökök által hátrahagyott furunkulust ki nem nyomjuk, nem lesz demokrácia Magyarországon”.
„Perverz helyzetben vagyunk, ez egy peep show, mi pedig kollektív kukkolói vagyunk annak, hogyan erőszakoltak meg férfiakat, nőket és gyerekeket. Ezek az emberek ugyanis soha nem egyeztek bele, hogy lefotózzák őket” – mondta Szilágyi Sándor – ma fotóművészeti szakíró – az Operatív Fotó – Budapest és Prága az állambiztonság szemével című kiállítás megnyitóján.
Szilágyi a rendezvényen nemcsak a fotóművészet ismerőjeként, hanem megfigyeltként is jelen volt mint a demokratikus ellenzéki mozgalom egykori résztvevője. Ezzel egyébként nem volt egyedül: a látogatók közül többen felfedezték magukat a kiállított képeken. A szamizdat Beszélő egyik alapító szerkesztője úgy gondolja: a III/III-as dokumentumokat nyilvánosságra kell hozni, azt pedig elképesztőnek tartja, hogy több mint húsz évvel a rendszerváltás után ez még nem történt meg. „Amíg a III/III-asok által hátrahagyott furunkulust nem nyomjuk ki, nem lesz demokrácia Magyarországon” – váltott át képes beszédre.
Kémkamera másképp
Szilágyi érdekességként arról is beszélt, hogy bár a Centrális Galériában látható fotók semmi másról nem szólnak, mint az állam erőszaktételéről az állampolgárok felett, a modern fotóművészet is kémkamerákkal indult az 1910-es években.
Példaként említette Paul Strand Vak asszony című képét, amely olyan kamerával készült, ami becsapta a modellt: a látszathoz képest a tényleges kamera 90 fokkal el volt forgatva. A fotóművésznek azért volt szüksége erre a trükkre, mert elege volt a beállított fényképekből. Hasonló motivációi voltak Walker Evansnek is az 1930-as évek végén. Mélyebb és hitelesebb fotókat akart készíteni a New York-i metró életéről, ezért kabátjában rejtette el a fényképezőgépét.
Gerinctelen, velejéig romlott emberek
Hasonló módszerekkel dolgoztak Magyarországon és Csehszlovákiában is az állambiztonság emberei: titokban, rejtett eszközökkel készítettek képeket a politikai ellenzék tagjairól, illetve olyan emberekről, akikről gyanították, hogy ellenzékiekkel állnak kapcsolatban. A megfigyelt csoportoknak, illetve embereknek fedőnevük is volt, mint például „Professzor”, „Hungaricus”, „Zendülők”, „Fekete Hollók”, vagy „Kizártak”. Az OSA Archívum kiállítása most titkos felvételeket és egy eddig soha nem látott filmanyagot mutat be, hogy így láttassa a politikai elnyomás és megfélemlítés korabeli technikáit és napi gyakorlatát.
| ALICE 85 |
Megfigyelt célszemély: „Járás közben gyakran megfordul, figyeli a járókelőket. Célszemély viselkedése nyugodt, ellenőrzési szándék jeleit nem mutatja. A délelőtti órákban célszemélyt látták, ahogyan a gyerekekkel sétál az említett intézmény udvarán. Célszemélyt az egész csoport ismeri.” |
Ahogy Jan H. Vitvar, a prágai kiállítás egyik kurátora fogalmaz, a most bemutatott fényképek nem művészi szándékkal készültek. „Akik ezeket a képeket készítették, nem képzőművészeti babérokra törekedtek, hanem a hatalomvágy hajtotta őket. Gerinctelen, velejéig romlott emberek voltak, akik másokat akartak a hatalmukban tartani. Ennek ellenére talán az ő fényképeik nyújtják a 70-es, 80-as évek mindennapjainak leghűbb képét Csehszlovákiában. […] Az állambiztonság emberei betegek voltak. Egy kóros, beteges gépezet alkatrészei, amelynek nem volt más feladata, mint a gyűlölettel teli emberek folyamatos termelése.”
Semmire sem voltak jók a homályos fotók
Magyarországon a második világháború után létrehozott politikai rendőrség folyamatosan készítette és gyűjtötte a bizonyító és vádló erejű fényképeket. 1946 októberében jött létre a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), amelynek IX. alosztálya volt megbízva a technikai feladatokkal. 1948 szeptemberétől az államvédelem a rendőrség berkeiből kiemelve, a belügyminiszter közvetlen felügyelete alatt folytatta tevékenységét. A fotótechnika felértékelődését pedig az szimbolizálta a legjobban, hogy 1949-ben az Izabella utcában lévő 16 mm-es keskenyfilm-laboratóriumot kb. 10 millió forintos költséggel, külföldről behozott gépekkel rendezték be.
| PETRA |
Megfigyelt célszemély: „Célszemély viselkedéséből nyilvánvaló volt, hogy eléggé ideges, és mozgása közben laikus ellenőrzést végez. Ez úgy nyilvánult meg, hogy az illető többször, indokolatlanul megfordult. Mozgása közben elég sokat dohányzott.” |
A titkos követések ekkortól már egyre többször jártak együtt a megfigyeltek mozgásának képi dokumentálásával. A technika viszont még így is nagyon kezdetleges volt: a képek sokszor elmosódtak, így pont elsődleges céljukra, a beazonosításra voltak teljesen alkalmatlanok.
Biszku Béla színre lép
Az 1956-os forradalom leverése után újabb átszervezés következett, a megfigyelésre szakosodott osztályok létszámhiánnyal küszködtek, amely érintette a fényképész személyzetet is, de a szükséges eszközök is hiányoztak. Az Izabella utcai laboratóriumot ugyanis egyes dokumentumok szerint október 23. után kifosztották, és csak a nehezen mozdítható, egyébként nagyértékű laborgépek maradtak az épületben.
A politikai rendőrségnek pedig rengeteg embert kellett mozgósítania ahhoz, hogy dokumentálják a „célszemélyek” magánéletének legbanálisabb részleteit: kivel találkoztak, miről beszéltek, hogyan étkeztek, mit vásároltak, mit olvastak, kivel feküdtek le.
A fotók felhasználásában rejlő lehetőségek és a nyugati titkosszolgálatok technikai fölénye egyaránt hazai fejlesztéseket igényelt. 1957-ben Biszku Béla belügyminiszter elrendelte a hírszerző ügynökök és a kapcsolattartó tisztek számára a mikrofényképezés oktatását. 1960-ban a magyar államvédelmi küldöttség a Szovjetunióban igyekezett tapasztalatokat gyűjteni, 1962-ben pedig már a szovjet minta alapján alakították át a magyar állambiztonság szervezetét. Innentől a fényképek állambiztonsági használata is ugrásszerűen megnőtt.
| Petri György: A személyi követő éji dala |
Zuhog az eső, |
1972-ben a BM Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökségének kiadásában megjelent A konspiratív fényképezés című tanulmány, amely részletesen ismertette a személyfigyelések képi dokumentálásának két speciális szakágát: a mozgó követéses, valamint a konkrét helyekre beépített fotóeszközzel történő rejtett fényképezést. Ugyanebben az évben készült el egy másik, szigorúan titkos dolgozat ebben a témában - a területtel egyre részletesebben foglalkoztak a belügyi szabályzatok is. A titkos képrögzítést egészen a rendszer végnapjaiig folytatta az állambiztonság.
A cikkhez felhasználtuk Müller Rolf A fotótechnika alkalmazása a politikai rendőrségen című cikkét, amely a kiállításon is elérhető. A tárlat ingyenesen megtekinthető a Centrális Galériában október 30-ig.
Mintha személyes történetében mondaná fel a kormánypolitika kritikáját, olyanok Füle Zsigmond első tapasztalatai a munka világában. Ő az a 18 éves, bácsborsódi fiatal, aki keresztkérdéseket tett fel Lázár Jánosnak bajai fórumán, és panaszára, miszerint keveset keres, a miniszter úgy válaszolt: rossz helyen dolgozik.
Ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást.
